Egy ideig, ha lehet mondani, megúsztam hogy a fejlesztésre vigyem a picit is. Volt hogy mázli volt (apa szabadnap épp fejlesztési napra esett, volt, hogy nagyszülő vigyázott B-re, amíg Pindur fejlesztődött).
De múlt héten nem volt ilyen mákom. Mondjuk nem is baj, mert előbb-utóbb úgyis rutint kell szerezni ebben is. Okosan megterveztem. Alacsonypadlós 32-es és 74-es troli, hipp-hopp eljutunk a fejlesztésre.
Na persze...
Azt már kitapasztaltam, hogy ha hordozókendőben van a kisebbik és babakocsiban a nagy, akkor tudok haladni. Ami tök jó. Viszont ez a manőver csak akkor működik, ha a busz "rendesen" be tud állni a megállóba. Ha bármi akadály van (pl. egy parkoló autó a buszmegálló elejénél áll), akkor már nem tudok felszállni, mert az az egy hátránya van annak, ha egy manó elől van hordozva (a macska meg fel van mászva a fára...), hogy akkor nem tudom felemelni a babakocsit anélkül, hogy a csöpp testet meg ne nyomjam. Azt meg mondjuk nem kéne...
Úgyhogy marad a B verzió. Segítséget kérni boldog-boldogtalantól... Mosolyogva érdeklődőm leendő utastársaimtól, hogy segítenének-e felszállni. Gyorsan hozzáteszem, hogy Pindurt kellene felhelyezni a buszra, a babakocsit majd én felbűvölöm. Örömmel tapasztalom, hogy embertársaim kivétel nélkül segítőkészek, elvarázsolja őket a gyerek.
Boldogan nyugtázom, hogy megy ez... Majd látom a felüljárón elakadt 74-es trolit, mögötte a szépen feltorlódott kocsisorral... Oké, semmi sincs veszve, bőven időben indultunk el, még gyalog is odaérünk... Leszálláskor ismét mosolygós segítségkérés. Elindulunk. Akkor már érzem, hogy ez egy baromi hosszú séta lesz, és ha nem akarok elkésni (és nem ez a cél), akkor nincs mese, fel kell venni a karomba Pindurt. (Közben áldom az eszem, hogy olyan babakocsit vettem, amit egy kézzel is röhögve lehet irányítani). Alig megyünk 5 perce, amikor látom, hogy a troli már nincs ott, a kocsisor is megszűnt. Laza káromkodás...
Aztán beérek a Mexikói útra, ott a járdán elhussanunk az aluljáróig, onnan még 5 perc (nekem). Van az a pillanat, amikor nem tudod, hogy most nevess vagy sírj. Ez is egy olyan volt. A síneket már egy ideje szétkapták, de most a járdát is feltörték. Na akkor haladjunk úgy, ahogy tudunk. Két lépés Pindurral, majd édesszívemottmaradjanyaismindjártjön... Két fiatal munkásnak megesik a szíve rajtam (vagy szegények nem tudták tovább nézni a bénázásom), megkérdezik, hogy segíthetnek-e. Óóóó, nanááá, köszi. Az egyiknek a kezébe nyomom Pindurt, a másikkal együtt átvisszük a babakocsit a laza 30 méternyi hosszú "járdán". Megköszönöm a segítségüket, majd szerencsétlen Pindurt félig lógatva "rohanok". Amikor minden perc számít, akkor tuti az a zebra van gyalogosforgalomnak kihelyezve, amelyik messzebb van... Nem baj, túl vagyunk ezen is, már csak 5 perc és ott vagyunk. Erre meglátom az ALACSONYPADLÓS villamospótlót elmenni pont mellettünk. Laza káromkodás extrákkal... :)
Hazaérkezés. Feldolgozni, hogy ez a művelet heti két alkalommal lesz... Koffeinmentes kávé (mer' az kell), citromfű tea és Sedatif PC...
Szerintem én várom a legjobban a jövőre érkező alacsonypadlós 1-es villamost... :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése