Egy éves a nagycsalád :)

2012.03.31. 17:27. 

A dátum, amikor megszületett Pindur. A dátum, amikor új korszak kezdődött életünkben. Egy gyermekkel a pár családdá, három gyermekkel pedig a család nagycsaláddá válik. Egyszer azt olvastam, hogy azért három gyermektől indul a nagycsalád, mert az embernek két keze van. Van benne valami... 

Egy éve üzemelünk nagycsaládként. Egy éves a Legkisebb Szerelemünk. Pedig mintha csak tegnap történt volna... Születése hetének első napján megáldották - persze velem együtt - magzatomat, apukát, testvéreket, családot. Igazából csak mama kedvéért mentünk a szertartásra, de olyan megható volt, hogy néhány perc múlva beindultak a fájások, két órán keresztül tízpercesek aztán leállt... Még ezt kétszer a héten. Na jó, tulajdonképpen időben voltunk, mert április 7-e környékére vártuk. (Én apa szülinapjára időzítettem, de hát ez nem jött össze.Viszont összejött arra a hétre egy megfázás, és apa meglepett azzal, hogy egy rosszul beállított gyógyszernek köszönhetően elájult. Még jó, hogy élvezzük ki a terhesség utolsó heteit...)

Anya, szégyellsz engem?

Anya, szégyellsz engem? kérdezte Nagy, mikor már ki tudja hányadszorra szóltam rá, hogy nem kell csimpaszkodni a kapaszkodóba a buszon. Annak nem az a funkciója. De azért - bevallom - gyomorszájon ütött a kérdése. Mit csináltam, mit csinálhattam, hogy ő ezt most megkérdezi? Miért kérdezi? Ezt így érzi? Vagy így gondolja? Vagy most mi vaaan...? Ezek a kérdések pillanatok alatt érlelődtek bennem, majd azt a kérdést feltettem, hogy Miből gondolod?  Időt is húzhatok, még a választ is megkaphatom arra a kérdésre amire én - még - nem találtam választ, hogy ez hogy juthatott eszébe. Folyton rám szólsz. Igen, mert feltűnően viselkedsz. De hát én feltűnő vagyok. Nem drágám, te nem vagy feltűnő. A viselkedésed, na az feltűnő... Akkor nem szégyellsz? Úristen, erről beszéltem...

Tervezés

Állítólag 21 nap alatt alakulnak ki a szokások. Tehát, ha 21 napig odafigyelve csinálunk valamit, akkor az automatikusan szokássá válik. Hát nem tudom...

Egyetlen újévi fogadalmam volt, hogy ezentúl tervszerűen, rendszerekkel megtámogatva élek. Namármost az a 21 nap már erősen eltelt, nem is egyszer. És a szokás még mindig nem alakult ki. Van, hogy erőt kell venni magamon, hogy: na én akkor most jól megtervezem az előttem álló egy hetet. Van, amikor még a tervezés tervezése sem jön össze...

Pedig fejben már kész van minden. Pontosan tudom, hogy mikor kell a fb-oldalt élesíteni, hogy jövő hónapban indulhat a weboldal (ez egy mai terv, de gyorsan megosztom, nehogy elsikkadjak felette :) ), hogy mikor kell(ene) posztolni vagy tartalmat/terméket feltölteni... Van, hogy elkap a gépszíj, van, hogy ezekre akkor kerítek sort, amikor a fogyókúrámat kezdem. Majd holnap... A határidős munkákkal semmi probléma, számomra ez a legnagyobb motivációs erő.

Otthonról dolgozni?!

Álom-álom. Valóban. A történet Nagy diagnózisának megérkezéséig nyúlik vissza. Akkor újra kellett terveznünk az életünket. Bele kellett vennünk a napirendet, a jutalmazás-büntetés kigondolását (és végrehajtását!!!), és azt, hogy akkor nekem itthon kell maradni.

Viszonylag szerencsés helyzetben voltunk, Apa akkoriban elég jól keresett, a gyerek után járó emelt családi pótlék fedezte a fejlesztésével kapcsolatos költségek nagy részét. De azért jó volt, hogy - igaz családi berkeken belül - újra lehetett dolgozni. Nekem volt jó érzés, hogy CSINÁLOK VALAMIT.  Persze a kegyelmi időszak a lehető legrosszabbkor ért véget: két hónappal Pici születése előtt megszűnt a munkahelyem. Kicsit összehúztuk a nadrágszíjat, és az óriási öröm mellett, hogy többen lettünk, eltörpült az, hogy figyelni kell a pénzügyeinkre.

Befolyásolhatóság

Ezzel kapcsolatban elsőként auti gyermekem - azaz Nagy - arca ugrik be. Beléptünk abba a korba, ami egy neurotipikus (nem auti) gyermek esetében a leválás egészséges szakasza, vagyis a kortárscsoport véleménye felülírja a szülők véleményét. Mi is megkaptuk a suliban, hogy Nagy enyhén szólva nyegle lett, illetve becsúszott az első (és remélhetőleg utolsó) 1-es történelemből. Miért? Mert akkor nem volt suliban, beteg volt. És? Akkor már nem kell megtanulni? Már nem, mert már dolgozatot írtunk belőle... Pfff... Akkor viszonylag józan szülői ésszel és higgadtan felhívtam Nagy figyelmét a továbbtanulási lehetőségek szűkülésére, ha ezen a hozzáálláson nem változtat. Anya, az még messze van. Oké, akkor az évvégi témazáró mond valamit? Ja, az már igen.