Otthonról dolgozni?!

Álom-álom. Valóban. A történet Nagy diagnózisának megérkezéséig nyúlik vissza. Akkor újra kellett terveznünk az életünket. Bele kellett vennünk a napirendet, a jutalmazás-büntetés kigondolását (és végrehajtását!!!), és azt, hogy akkor nekem itthon kell maradni.

Viszonylag szerencsés helyzetben voltunk, Apa akkoriban elég jól keresett, a gyerek után járó emelt családi pótlék fedezte a fejlesztésével kapcsolatos költségek nagy részét. De azért jó volt, hogy - igaz családi berkeken belül - újra lehetett dolgozni. Nekem volt jó érzés, hogy CSINÁLOK VALAMIT.  Persze a kegyelmi időszak a lehető legrosszabbkor ért véget: két hónappal Pici születése előtt megszűnt a munkahelyem. Kicsit összehúztuk a nadrágszíjat, és az óriási öröm mellett, hogy többen lettünk, eltörpült az, hogy figyelni kell a pénzügyeinkre.

Aztán ősszel jött a krach, az igazi érvágás, Apát létszámleépítették. Ez mindkettőnk számára nehéz időszak volt, az érzés, hogy nincs rád szükség és a pénzhiány karöltve érkezett az életünkbe... Apa a maga módján, csendben és viszonylag emelt fővel dolgozta fel, én ebből annyit vettem észre, hogy 2-3 hónap alatt több mint 10 kilót fogyott. És akkor elkezdte az önéletrajzát küldözgetni különböző cégekhez, egy-két kivételtől eltekintve érdemi választ nem kapott. Aztán a mentőötlet: Apa menjen GYED-re. És erre előbb nem gondoltunk, úgyhogy ő most itthon babázik. Le a kalappal, egész jól helyt áll... :)

A barátnőm ,aki már nyáron pedzette, hogy kéne valami babás dolgot "csinálni", időközben létrehozott egy webáruházat, és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem betársulni? NANÁ!!! A második webáruház a napokban indult, teljes lelkesedés!!! Sőt időközben folyik a munka a harmadik indításáról, ami az első kettőtől eltér, ezt idővel a fiúkra bízzuk (szerencsére látnak benne fantáziát ők is :) . ) Úgyhogy így telnek a napjaink, dolgozunk és tanulunk otthon, mellette babázunk és persze foglalkozunk a nagyobbakkal is. És ez az az út, amin akarunk járni. Együtt akarunk ébredni, közösen reggelizni a gyerekeinkkel, elvinni őket az iskolába. Közös célért közösen dolgozni olyan emberekkel, akiket szeretünk. Ez óriási áldás. Remélhetőleg ismét egy kegyelmi időszak köszönt az életünkbe... :)

Kriszti

http://nyuszibogyo.com/
http://cumivilag.hu/