Gyermekágy 4.0 - Amire nem készültem fel...

2014.07.18-án megszületett a negyedik gyermekem...

(A várandósság végét, a szülést és a kezdeti időszakot megnézhetitek majd a LifeNetwork-ön. 

A szeptember 20-án induló "Jön a baba - Hadas Krisztával" c. sorozatban mi is szerepelünk. ;))

Amire felkészültem, hogy egy kis ideig az ülés nem lesz egyszerű (annak ellenére, hogy gátvédelemmel szültem). Arra is számítottam, hogy a szoptatás eleinte bizony fájni fog (na jó, arra, hogy ennyire fáj, nem is emlékeztem). Mindenesetre nézem közben a kisfiam arcát és arra gondolok, hogy miatta ki kell bírni (még szerencse, hogy az első néhány perc kínkeserves, utána már nem is fáj. Sőőőőt néhány hét múlva már az eleje sem fog fájni :) ). Már az előző szülés után megtapasztaltam, hogy az utófájások elég intenzívek. De amit most tapasztaltam, háááát... Csukott szemmel vártam, hogy múljon el a méhösszehúzódás, szinte átéltem a múlt hét péntek hajnali órákat... Na jó, azért ez az infó sem ért váratlanul, tudtam, hogy minél több gyermeket szül egy nő, annál erőteljesebb utófájásokat él át. Ez van...

De... Amire nem készültem fel... A testvérféltékenység, na ez hideg zuhanyként ért. A nagyok persze olvadoznak a legkisebbért, de szerencsére Pindurral is sokat foglalkoznak, játszanak vele, ugyanúgy imádják. Persze mi is ugyanúgy imádjuk mint előtte, de nekem óhatatlanul több feladatom van az újszülött életben tartása érdekében, így kevesebb időm jut a második legkisebbre.

Amikor a kórházban megmutattuk neki, tüntetőleg elfordult. Másnap már - titokban - rásandított, de ennyi. A helyzet itthon sem lett jobb, sőőőt... Hazajövetelünk után megpróbálta lefejteni az apró testet rólam. Szegény Picurnak a lábát megragadta és húzta lefelé rólam, mondván mit képzel ez a kis béka, mert én az Ő anyukája vagyok...

Aztán jött a keserves sírás, vádlóan néz hol az új jövevényre, hol rám. Szív megszakad... Gyermek dühös, frusztrált, ordít... Már nem is foglalkozik velem, már nem is nevet rám, csak a vádló tekintet. Nem tagadom, ma éppen háromszor bőgtem el magam... Erre tényleg nem készültem fel. A pici eszik-alszik, csak akkor balhézik - egy keveset - ha éhes, az éjszakáink is - egyelőre - szuperek. De ez a féltékenység. Na ez kikészít. Ha elalszik a legkisebb, akkor irányulok a nagyobb felé, hogy valami szeretetmorzsát kunyeráljak tőle, de nem adja magát a kis büdös kölke. Ma konkrétan bement Nagyhoz a szobájukba és rám csukta az ajtót, mintha azt üzenné, hogy hagyjam őt békén, különben is ez az egész miattam van, mi a francnak hoztam haza a kisbékát, miért nem volt jó úgy ahogy volt... Persze ismét bőgtem. A csúcs, hogy amikor B.-t etetem, na akkor rögtön az ölembe akarja magát fúrni. Nem, nem oldalról dőlne mellém, hogy összebújhassunk hárman, nem, a kis betolakodót akarja kitoloncolni... Basszus, hogy ez mennyire tud fájni (az összes testi tünetet übereli). Ja és hogy még csodálatosabb legyen, újból elkezdett harapni. Mondtam neki, hogy ha valakit meg mer harapni, rá fogok csapni a pici szájára. Nem hittel el. Megharapott. Egyszer. Azóta nem. Reménykedünk. Ezt most csírájában el kell fojtani, mert ha megharapja B. csöpp lábát, akkor annak akár még kh is lehet a vége, mivel egy kilencnapos emberkéről van szó... 

Ami megnehezíti a helyzetet, hogy Pindurral még elég nehéz kommunikálni, még mindig nem beszél. Bólogatással vagy fejrázással jelzi ha valami okés illetve nem okés... Persze mi is beszélgettünk arról, hogy jön az ő kistestvére, és hogy majd vigyázni kell rá, mert nagyon pici lesz. Aztán hamarosan majd együtt fognak játszani, hancúrozni stb... De hogy ebből mit fogott fel. Szerintem elég sokat, de nagyon megviseli az "éles" helyzet.(Emlékeim szerint Peti is féltékeny volt Eszterre, de nem ennyire - vagy csak az idő homályába vesztek az emlékek...)

Na jó, vége a rinyálásnak, megnézem mit tanácsol a szakirodalom... :)