Mindig figyelnek ránk

Példamutatááás?! Következetessééég?!

Ha két szóval kellene jellemeznem, hogy mi az ami nagyon fontos a gyermeknevelésben, (nem-nem az, hogy szeretjük és tiszteljük őt, mert ez az alap) az a példamutatás és a következetesség. Nálunk ugye ez kiélesedik, mert drága fiam napra pontosan visszaidézi, amikor a fent említett értékek közül valamelyik csorbát szenvedett. És vigyáznunk kell, mert ugye a gyerekek akkor is figyelnek minket, amikor mi észre sem vesszük, és minden pillanatban mutatjuk nekik a jó vagy kevésbé jó példát. (A lányom 5 éves korában azt mondta, hogy ha nagy lesz ő is cigarettázni fog... Ez volt az utolsó szál cigaretta kísérőmondata. Karácsonykor lesz a 4. füstmentes év. :)  )

Pedig nem is látszik rajta...

Biztos?

A fiam 25 hónapos volt, amikor az akkori gyermekorvosunk asszisztense javasolta, hogy menjünk el a nev.tan.-ba, mert lehet, hogy a gyerek hiperaktív. Ezt doktorbácsink kizártnak tartotta, miután kérdésére közöltem, hogy van, hogy akár 1 órát is elautózik a gyerek "nyugton", azaz egyhelyben. De azért nézzük meg. Az első találkozásra gyerek nélkül mentem, még nevettünk is, hogy most engem vizsgálnak... :) A közel egy órás beszélgetést azzal zártuk, hogy a gyerek nem lehet hiperaktív, mert akkor én nem lehetnék ennyire kiegyensúlyozott egy kétéves és egy néhány hetes baba mellett :).

És anyuka eddig nem vett észre semmit? Nem. Hangzott a válaszom egy másik  nevelési tanácsadó kérdésére, miután a gyermek közel 4 évesen óvodát kezdett, és még novemberben is voltak beilleszkedési nehézségek. És én TÉNYLEG nem vettem észre semmit. Tény, hogy fogalmam sem volt, hogy hogyan is működik egy kétéves gyermek, a családban én voltam az "első fecske", újszülöttet is csak újságban/tv-ben láttam. Szerintem a gyerek teljesen rendben volt. (Hozzátartozik, hogy 24 éves voltam amikor ő született, most a legkisebb fejlődési szakaszait szinte nagyítóval nézem, minden a legnagyobb rendben. :) ).

Mit várok a fejlesztéstől?

Meló lesz, de megoldjuk...

Jómúltkorában megkérdezte a fiam egyik fejlesztője, hogy mit várok attól, hogy a gyerek idejár, mit várok a fejlesztéstől? Egy nagyon egyszerű dolgot, ami a mi esetünkben nem is olyan egyszerű. Elsőkörben, hogy mire a fiam elkezdi a középiskolát "fel legyen vértezve", hogy ne omoljon össze a jövendő osztálytársai piszkálódásaitól. Hogy ugyanolyan örömmel menjen iskolába mint most. Mert ugye most védett környezetben van. De még "csak" 11 éves, és mi lesz ha... Azt mondják az aspergeres gyerekek egy része jól be tud illeszkedni a kortárscsoportba, mire középiskolába kerül. Vagy nem. Na ezt nem merjük megkockáztatni. Ezt megelőzendő hordjuk őt fejlesztésre, fejlesztésekre. Mert ő más. Nem nagyon, kicsit :). De ezt vagy rögtön, vagy nagyon hamar kiszúrja a többi gyerek. Van akit nem zavar, van aki simán lehülyézi. Pedig ő nem hülye, nagyon nem. Ő autista. Az én okos, drága, szép, imádnivaló autista fiam, aki kiskamasz korba lépett. És visszadumál. És szemtelen. ÉS?! Mondtam neki, hogy ezt nekem ne, mert ha elveszítem a türelmem, akkor az senkinek nem lesz jó. (Egyébként mióta a pici köztünk van, még egy jóízű ordítozást sem engedhetek meg magamnak, mert akkor ő is rázendít, és cafatokban lógó idegrendszeremnek az akkor és ott pont nem hiányzik...)

Egy kicsit rólunk

Kicsit nehezített pálya

Először is leszögezem, nem vagyok:

• gyógypedagógus
• pszichológus
• gyermekneveléssel kapcsolatos szakember
• nagyon következetes
• nagyon házias... 

Viszont van 3 gyermekem (11 és 9 évesek, illetve egy közel 8 hónapos babóca), akik közül a két nagy SNI-s, és szeretném megosztani másokkal tapasztalataimat, "tudásomat" az anyaság, a házasság, a női önbecsülés és a háztartásvezetés témakörében (a sorrend lényeges... :) ).

Mindig azt az elvet vallottam, hogyha egy anya nem boldog, akkor a család sem az. Csak boldog anya tud boldog gyermeket nevelni.