Karácsony

Az adventi időszakot nagyon szeretem. Nyilván összefügg azzal, hogy kedvenc ünnepem a karácsony...

Na most ez az idei (is) elég khm...érdekesre sikerült. Az alapokat az adta, hogy október közepe-vége felé egyszercsak elkezdett megbetegedni a gyereksereg. Ezt oly tökélyre vitték, hogy onnantól fogva szinte minden napra jutott legalább egy darab beteg gyermek (ahhh, volt hogy négy...). Megfázás, kezes-lábas móka (kéz-láb-szájbetegség, ühüm, eddig nem is hallottam róla pedig több mint 14 éve vagyok gyakorló anya...). Kis megfázás, majd a főgonosz, a H+H kombó. Ez a nyavalya aztán letarolta a famíliát. Engem is. 2 napig szinte még feküdni is fárasztó volt (nem is emlékszem, mikor voltam utoljára - persze ezelőtt :D - lázas, de olyan emlékképem sem nagyon van, hogy egész egyszerűen nem tudok lábra állni)... 

Szóval így telt az advent. Se díszítés, se sütik sütése, téli finom illatok, aromák... Helyette Domestos, teafaolaj, fertőtlenítő törlőkendő...

Megszereztük az igazolást a bölcsibe, mire mentünk volna, ismét betegek voltak... Az oltás előtt 2 nappal B belázasodott, így az is halasztásra került. Még volt egy halovány reménysugár, hogy legalább az utolsó hét utolsó napjait bölcsiben tölthetik, de addigra M ismét beteg lett és B is újra kezdte, így felejtős lett.

Persze közben erőteljesen sajnáltam magam, hogy mégis hogy a fészkes fenében fogom megoldani a készülődést, ha itthon van velem két beteg kölök. Ja hát sehogy...

Az egyik kölök szépen helyrejött, a másik nem is tudom, olyan furi volt. Többször láttam, hogy a két kis kezét a fülére teszi, de semmi sírás, csak így járkált. Hát auti a lelkem... Viszont, amikor este is így járkált és hozzá már sírt is, sejthető volt, hogy a füle a felelős. Másnap ügyelet Heim Pál, középfülgyulladás, mindkét füle lobos. Szuper... Az antibiotikum nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ugyanis két nappal később M ugyanúgy sírt és közben fogta a kis füleit. Oké, Madarász. Már nincs rendelés, csak januárban, irány a Heim Pál. Ajjaj... Félelmem beigazolódott, csaknem 3 órát vártunk, aztán kiderült, hogy mindkét fülében gennyes középfülgyulladás van. Cataflamot nem írtak az ügyeleten? Nem... Úgyhogy most szedi az antibiót meg a Cataflamot meg a Normaflore-t. De most már jobban van :).

Idegbetegség a köbön, Férj 23-án még dolgozott, semmivel sem haladtam és közben szembesültem a szuperanyák posztjaival, mindenki már megsütött-megfőzött mindent előre. (Én meg itt vagyok közel 40 évesen, és anyu hozza el nekem a főznivalót. Ez milyen már...)

Ja és 23-ára intéztem a régi hűtő elszállítását, viszonylag tág időintervallumot adtak meg, 10 és este 8 között valamikor... :D Még poénból benéztem a hűtőbe, biztos voltam abban, hogy 5-6 nap alatt simán kiolvadt, nem volt mínusz. Döbbenten láttam, hogy ugyanaz a vastag jégréteg borítja, mint mikor még a konnektorra volt csatlakoztatva... Rengeteg forró víz (hűtőről lemondtunk) és 6 szorgos kéz kellett hozzá, de 3 óra alatt orvosoltuk a problémát.

Akkor már rezignáltan vettem tudomásul, hogy a karácsony előtti utolsó napokban semmi "karácsonyit" nem csináltam. Miután Férj hazajött, az elmúlt 2 hónap nyűgét a nyakába zúdítottam (gondolom boldog volt, hogy együtt tölthet velem jónéhány napot... :D ) És akkor őrült takarításba kezdtem. És tök jó volt, mert kész is lettem. Akkor még díszítsük fel a fát. Persze csak lehajtogattuk (műfa) és annyi. 24-én bolondok háza. Férj rántotta a húsokat, én csak a köretért tartottam a hátam. Villámgyors ebéd, gyors Jézuska. A kávé felett anyu megjegyezte, hogy gyerekem ezért van ez az egyhónapnyi idegbaj. Az ebédért, amit a karácsonyfa mellett fogyasztunk el... :D

Persze volt sírós momentum. A húgom felhívott (ezerszeres áldás a viber megalkotójának) és mondta, hogy ilyen még nem volt, hogy karácsonykor nem találkozunk... És hallottam, hogy sír... :( Mondtam neki, hogy most ez nem számít. Ez egy különleges karácsony neki, nekik. Végre együtt van a családja, a legkisebbnek az első karácsonya, a gyerekek is jól érzik magukat az új közegben. Kell ennél több? (Legalábbis egyelőre... ;) ) Úgyhogy nem sírni, örülni! Persze tudja, csak... Tudom... Szeretem, hiányzik. De boldoggá tesz az örömük. Megküzdöttek ezért az egészért. Ebben most csak ők számítanak. Pótoljuk majd...<3 (miután leraktam a telefont, én is sírtam. Még jó hogy...) ♥

Puszi a fiúknak. M homloka gyanús. Persze, lázasodj be bátran gyermekem... Karácsony első napját szinte végig kettesben töltjük, a többiek mennek a családhoz. Nem kis sikerélmény, hogy a Jézuska ajándékaival (na jó, annak egy részével) mintha játszana... :D

Ami még - számunkra óriási dolog - , hogy M evett krumplifőzeléket 1,5 tányérral. Na... :) Eddig csak a szalámi volt, amiből hajlandó volt mennyiséget fogyasztani, úgyhogy ez most tényleg extra dolog ;) .

És hogy azért a nagyokról is essék néhány szó... Állandóan veszekednek, piszkálják-szekálják egymást. Köszönöm kamaszkor... :D Peti készül a középiskolai felvételire, Eszter is teszi a dolgát. A kicsik körül rengeteget segítenek (nem feltétlenül önként... :D ), amiért nagyon hálás vagyok... 

B a karácsonyfát már lebontaná, M áhítattal nézi (pedig már jónéhány napja itt van :D ).

Ja és még nagyon messze van karácsony, de nekünk már áll a fa... ;)

Ha tudnám mi van a kis buksijában...

Na szóval. Már épp kezdjük "megszokni", hogy M 15-ig elszámol, erre tegnap este rádöbbentünk, hogy nemcsak felsorolja, hanem fel is ismeri a számokat. Történt ugyanis, hogy a kölök kitúrt a gép elől. Nemes egyszerűséggel felült a székre és ott maradt. Volt egy-két kísérletünk: kisfiam 9 óra elmúlt, ugyanmennyémá' aludni! (Hozzáteszem, hogy a kölök napközben nem alszik, így jó esélyünk van rá, hogy 8 körül már kidől.)

És nem tágított. Há' persze hogy nem. A képernyőkímélő elvarázsolta (szigorúan a betűk és a számok után...). Majd egyszercsak elkezdett számolni. Hát mit mondjak, kábé percekig nem tértünk magunkhoz. A gyerek megnyomja a számot a billentyűzeten és utána mondja. Szóval ISMERI a számokat. Egy-egy szó már elhagyja a kis száját. Ahogy egyre inkább ki tudja magát fejezni = egyre inkább megértjük őt = egyre könnyebb... Főleg, mióta a PECS-nél rájöttünk (bár nem a "klasszikus" értelemben használjuk, már ha autizmusnál van ilyen kategória... :D ) , hogy azért ő igenis képben van, és látja a dolgok összefüggéseit.

1123346567829ööööööööööööööööööööööööööööööüüóőúúúúkoő

Tesó, mint húzóerő

M régen nagyon szeretett hintázni és már egy ideje nem hintázott. Ma ismét megpróbálkoztunk vele. Ahogy reggel beértünk a töküres játszótérre, egy kicsit még csatangolt a zárt területen, addig - gondoltam - itt az ideje, hogy B is megismerkedjen a hintával. (Jó persze ismeri, de az itthonit, és az egy kicsit más.) 

Persze, utána M-t is beleraktuk, de a kölök egyáltalán nem élvezte, sőőőőt. Remegve kapaszkodott belénk, hogy akkor őt most ebből a helyzetből azonnal mentsük ki... Rögtön ki is vettük a remegő(!) gyereket. Közben pedig B csak kacagott és kacagott. Egy idő után M elkezdte figyelni B-t. Hogy mégis miajóbüdösfrancot élvez ez annyira? Lehet, hogy nem is olyan rossz? Csak csendben figyelt. A töpszli pedig csak önfeledten kacagott. És megvolt a pillanat, amikor egy halvány mosoly suhant át M arcán miközben nézte B-t. Most vagy soha... Fogtam M-t és belepakoltam a babahintába (még bőven belefér :) ) és elkezdtem óvatosan lökni a hintát. Persze énekeltem is. Az arcán az ijedtség mutatkozott. Én meg csak mosolyogva énekeltem. A kölök arca kisimult, szemkontaktus, egy kis gyenge majd jóval határozottabb mosoly(ok). Hintát ismét szeretjük... Köszi, B!

Anya, taníts engem! 2.0

Amikor anno észrevettük, hogy M azért lemaradt a kortársaitól, javasolta az egyik fejlesztő, hogy vegyük meg az Anya, taníts engem! c. könyvet. Megvettük. Mi tanítottuk - volna - a gyereket, ő meg erre pont nem volt vevő. Miután nemrég észrevettük, hogy M csontra leutánozza a legkisebbet, jött az ötlet, hogy akkor fussunk neki még egyszer. Előkotortam a könyvet, elolvastam, hogy milyen játékos fejlesztési lehetőségek vannak az egyév körüli gyerek számára. Vannak amiket már mi is csináltunk, de bizony sok-sok olyan "feladat" van, ami újdonság, legalábbis nekünk.

Utánzás... :)

Nem elég a múlt heti pozitív sokk, a kölök a minap meglepett azzal, hogy körbejárt, emelgette a lábait és számolt. Egy lábemelés, egy... És bár nem tisztán, de tökéletesen kivehetően számolt (pl. tettő - kettő). Kb. ledermedve figyeltem, még levegőt sem mertem venni, nehogy megzavarjam vagy kizökkentsem. És a kölök elszámolt egytől tízig. Mit tagadjam, kábé 20 percig bőgtem. Azt hiszem megvan a "ludas", Mickey egér játszóterérnek egyik epizódjában van az, hogy számolnak 1-10-ig. Egy ideje elkezdtem a gyereket figyelni, illetve figyelem mióta megszületett :) , de most azért kezdtem el őt figyelni, mert ő is elkezdett figyelni. Na nem minket, ááááá... B-t. Az egyéves öccsét. A vicc, hogy B pedig M-et figyeli... :) De térjünk vissza M-re. A fiókokat kihúzgálja, mászik, integet(ni próbál :) ). B kézzel eszik, mostmár M szájába nem rakhatok kanalat, evőeszköz gyanánt ő is a praclit használja. Néhány napja láttam, hogy B miután mindent kipakolt egy műanyag dobozból, a hátára feküdt és a dobozt a fejére/arcára rakta és ezen nevetett. Egyéves. Belefér. Erre tegnapelőtt látom, hogy M ugyanezt csinálja és hangosan kacag. Hát elkezdődött... :)

Az első mondat...

A napokban történt... Megvolt az első mondat. Na, nem vitte túlzásba, egész pontosan ez hangzott el:

- Add ide, anya!

A poharat akarta (legalábbis gondolom, mert amikor odaadtam, nem balhézott, hogy másra gondolt). Naná, hogy odaadtam neki. Persze könny kicsordul. Kisebb dolgokért is, hát még ennyiért. Lassan haladunk, nagyon lassan. Igen tudom, lassan, de biztosan... :) Néha óhatatlanul összehasonlítom a hasonló korúakkal. Legutóbb tegnapelőtt döbbentem le, amikor egyik ismerősömmel összefutottunk az utcán. A kislány M-nél 3 nappal idősebb. Álomszép 3 éves leányzóvá cseperedett. Lelkesen mesélte B-nek, hogy nemrég látta őt megszületni (Jön a baba Hadas Krisztával, első évad 9. epizód - ha még nem láttátok :) ). Azért ilyenkor még egyet-egyet facsarodik a szív, és megindul a mi lett volna, ha... értelmetlenség. De az agy azért már edzett, az épphogy futni készülő programot rögtön leállítja.

Anyák napja ♥

A meghatódás már csütörtökön elkezdődött. M-ért mentünk a bölcsibe és megkaptam a bölcsis anyák napi ajándékot. Már amikor átnyújtotta a gondozónénink, már bőgtem... Pedig akkor még nem is láttam, hogy mi van ráírva...

Április, az autizmus hónapja...

Az április, nekünk már 5. éve az autizmus hónapja...

2010-ben kapott az akkor 8,5 éves Nagy diagnózist. Már elsírtam több helyen, hogy közel 5 évig keringtünk az ellátórendszerben, mire valaki javasolta a Vadaskertet, ahol egy ambuláns vizsgálat utáni vizsgálati hét 3. napján (!), már meg is lett a diagnózis... Én ezek után napi imáimba és aranyba foglalom a Vadast... 

Érdekes volt az első szülőtréning, amin részt vettem, mert a kérdésre, hogy mi okozza a legnagyobb nehézséget az életünkben, sokan azt a választ adták, hogy az agresszió, szökdösés, vetkőzés... Döbbenten hallgattam és arra gondoltam, hogy akkor mi ezt most baromira megúsztuk, mert nekünk ilyenek azért nincsenek. És valóban, Nagy nem gáz. Elég enyhe eset... Persze azért okozott (jóóóó sok!) álmatlan éjszakát és kívántam néhányszor hogy bárcsak megnyílna alattam a föld és akkor kimenekülhetnék az adott ultragáz szituból... De növögetett, komolyodott, "viselkedett". Most is van feszkó, há' hogyne lenne, 13,5 éves kamasz és mi meg a szülei vagyunk... :)

Az április mostantól egy másfajta autizmus hónapja nekünk...

A kisírt szemű anyuka...

(Hát persze, mióta utoljára írtam, azóta már ki is tavaszodott... Mentségemre szóljon, hogy tavaly november óta a Na ezen a héten éppen ki lesz beteg? játékot játszuk családilag... Ezt a hetet M-mel megnyertük, B is csatlakozott, de Lány koronázta meg, akinek volt képe mára belázasodni...)

Pénteken egy autizmussal kapcsolatos vizsgálaton voltunk, majd miután végeztünk Nagynak beígértem egy szendvicset a büféből és egy forró csokit. De előtte bementem a mosdóba. Ott épp egy anyuka telefonált. A kisírt szemei láttán arra következtettem, hogy nemrég kaphatott valamilyen diagnózist a gyermek. Ő persze, ahogy észrevett a beszélgetést abbahagyta, és próbálta eltüntetni a sírás nyomait. Én pedig azzal segítettem neki, hogy úgy tettem, mint aki nem látta. Pedig szívem szerint megkérdeztem volna, hogy mi a baj, és hogy tudok-e neki segíteni valamiben...