Egy kicsit rólunk

Kicsit nehezített pálya

Először is leszögezem, nem vagyok:

• gyógypedagógus
• pszichológus
• gyermekneveléssel kapcsolatos szakember
• nagyon következetes
• nagyon házias... 

Viszont van 3 gyermekem (11 és 9 évesek, illetve egy közel 8 hónapos babóca), akik közül a két nagy SNI-s, és szeretném megosztani másokkal tapasztalataimat, "tudásomat" az anyaság, a házasság, a női önbecsülés és a háztartásvezetés témakörében (a sorrend lényeges... :) ).

Mindig azt az elvet vallottam, hogyha egy anya nem boldog, akkor a család sem az. Csak boldog anya tud boldog gyermeket nevelni.


30 körül az ember lányának van némi fogalma a világ dolgairól, és elgondolkodik azon, hogy hogyan is képzeli az életét, a jelenlegi élete milyen irányba tart, milyen jövőkép várhat rá. És van, hogy rájön, hogy ez nem az amit ő akart, nem így képzeli-tervezi a jövőt. Próbálja menteni a kapcsolatot, mert vannak/lehetnek gyerekek, és van, hogy sikerül, van, hogy nem. Ezt a kört én is megfutottam, és kiléptem egy működésképtelen házasságból egy 3 és egy 5 éves gyerekkel. Érdekes módon, ahogy ráébredtem, hogy miként szeretnék élni (előtte csak azt tudtam, hogy milyen módon nem), és elkezdtem tudatosan dolgozni magamon, illetve a gondolkodásmódomon, szinte rögtön megkaptam azt az embert, akivel együtt fogunk megöregedni :).

Kicsit nehezített pálya, hogy a nagyfiam autista, a lányom pedig hiperaktív, de mély meggyőződésem, hogy őket azért kaptam, mert képes vagyok megbírkózni a "feladattal". (Ez egyébként a "miért pont velünk történt?" kérdést alapjaiban kilőtte.)

Persze megborultam, amikor még csak sejtés volt az autizmus, de egy gyors szemléletváltás, és mire hazaértem - fél óra múlva - már a rám váró feladatokkal törődtem.

Egy évvel később szereztük be a lánykám ADHD diagnózisát, ismét a feladatokkal foglalkoztunk. Persze mellette zajlott a szokásos kis életünk, és amikor úgy éreztük, hogy egy nagyon jó periódusban vagyunk, eldöntöttük, jöhet a közös gyermek. A várandósságom a vége felé "terhesség" lett, de így is nagyszerű időszak volt, eltekintve az olyan "apróságoktól", hogy - döntési kényszer nyomására - a gyerekek iskolát váltottak, illetve a családi vállalkozás egyik ága tönkrement...

A mi kis csodánk megszületett, gyönyörű, egészséges kisfiú aki maholnap 8 hónapos lesz, és nap mint nap elvarázsolja a tesóit és felmenőit.

Érdekes módon természetes volt, hogy amikor az első és a második gyermekem megszületett, hogy minden rendben lesz, mind a születésükkel, mind a későbbiekben. Most pedig - 35 évesen - hálát érzek azért, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van, és hálás vagyok a kisembernek, hogy minket választott szüleinek, és megtapasztalhatom érett felnőttként is az anyaság csodáját.


Természetesen ehhez nagyon kell egy olyan társ, akivel hasonló az értékrendünk és a mindennapi életben és a gyermeknevelés területén is teljes mértékben mellettem áll. Nem valósíthatnám meg, hogy az anyaságot hivatásként éljem meg, így amellett, hogy nagyon szeretem és tisztelem őt, ezért külön hálás is vagyok.