Az első mondat...

A napokban történt... Megvolt az első mondat. Na, nem vitte túlzásba, egész pontosan ez hangzott el:

- Add ide, anya!

A poharat akarta (legalábbis gondolom, mert amikor odaadtam, nem balhézott, hogy másra gondolt). Naná, hogy odaadtam neki. Persze könny kicsordul. Kisebb dolgokért is, hát még ennyiért. Lassan haladunk, nagyon lassan. Igen tudom, lassan, de biztosan... :) Néha óhatatlanul összehasonlítom a hasonló korúakkal. Legutóbb tegnapelőtt döbbentem le, amikor egyik ismerősömmel összefutottunk az utcán. A kislány M-nél 3 nappal idősebb. Álomszép 3 éves leányzóvá cseperedett. Lelkesen mesélte B-nek, hogy nemrég látta őt megszületni (Jön a baba Hadas Krisztával, első évad 9. epizód - ha még nem láttátok :) ). Azért ilyenkor még egyet-egyet facsarodik a szív, és megindul a mi lett volna, ha... értelmetlenség. De az agy azért már edzett, az épphogy futni készülő programot rögtön leállítja.

Különben is... Anyu 60. születésnapja jutott eszembe. Amikor ahelyett, hogy őt köszöntöttem/köszöntöttük volna, a Madarász kh egyik kórtermében a széken ültem. Bal oldalamon M., a jobbomon B... Na, az nagyon nem volt jó. Azóta M produkált néhány hasonló történetet, most úgy néz ki tejallergia van a háttérben (a diétát tartjuk, a vizsgálatok folyamatban). 

Most komolyan, hogy jön ahhoz, hogy más (neurotipikus!) gyereke beszél, az enyém meg még nem. Hát sehogy... :D 

Örüljünk az első mondatnak, örüljünk annak, hogy KÉPES a beszédre. Örüljünk amikor halandzsázik és ooooolyan okosan néz azokkal a gyönyörű kék szemeivel. Örüljünk annak, hogy kimutatja az érzéseit, a szeretetét, a dühét, a fájdalmát. Örüljünk, hogy utánozza B-t . Örüljünk, hogy így vagy úgy de ki tudja fejezni magát, tudatja, hogy mit akar (persze az látványosabb, ha valamit nem akar :D ). Döbbenetes élmény volt, hogy a múltkor az egyik barátunk kezét vezette a szelet kenyérhez (igen, a gyerek alacsony fogyasztású, húsgolyó helyett inkább  egy szelet kenyeret választott). Vagy az amikor a múltkori alkalommal kimondta a buborékot, kétszer is... :) Elég gyakran érzem, hogy SOKKAL többet tud, gondol, érez mint amit én gondolok. 

Na szóval, aki hasonló cipőben jár, az tudja mekkora dolog az első mondat. Még akkor is, ha 3 éves kora után történik meg. A gyerek a saját ütemében fejlődik. Csak bízni kell. A gondviselésben, a gyerekben, magunkban. Mert minden rendben lesz! Minden rendben van..