Mióta Pici megérkezett közénk, csak úgy sodródunk. Ha időpontra kell menni bárhova, az mindig stresszforrás, hogy odaérünk-e. Odaérünk, de addig esz az ideg...
Na ezen (is) változtatunk. Egyetlen újévi fogadalmam, hogy ezentúl napi, heti és havi tervezés lesz az életünkben. Ettől vérszemet kaptam, és életünk minden területén tudatos tervezésbe kezdtem. Kezdve azzal, hogy a házimunkát hogy tudom úgy intézni, hogy több időm maradjon munkára, tanulásra, kikapcsolódásra, BÁRMIRE... Egyik oldalról a megoldás pofonegyszerű, kell valaki aki segít. Másik oldalról pedig nekem kell az önszervezést magas szintre fejlesztenem, és be is kell tartani.
Kicsit olyan, mint a gyerekeknek a napirend. A nagyoknál az ajtóra van függesztve a napi feladatsor, minket pedig a "cetlizés", a határidőnapló és a telefon segít a tervezett időpontok betartásában.
Annyira egyszerűnek tűnt, hogy majd leírjuk és akkor az úgy lesz, és - bár még csak az új év második hetében vagyunk - még nem vált szokássá, tehát még nehézséget okoz. Állítólag, ha valamit 21 napon keresztül következetesen csinálunk, az utána automatikusan szokássá válik. Ámen... :)
A gyerekekre most nem lehet panasz. Mindketten jól teljesítenek az iskolában. A legkisebb pedig szépen fejlődik (bár még nem ül, a maga 9 hónapjával belefér a 8-10 hónapos kor közötti időszakba, úgyhogy még időben van). Itthon természetesen kiborítanak, mindegyik próbálgatja a határait (a nagyoknál kezdődik a kiskamasz kor, és a kicsiben is benne van az akarat). Ilyenkor MUSZÁJ arra gondolnom, hogy ÉN vagyok a felnőtt, úgyhogy NEKEM kell felelősségteljesen viselkednem és tolerálnom az ő viselkedésüket.
És bár meggyőződésem, hogy Nagyot azért kaptam, hogy türelmet tanuljak, tanulnivalóm van még bőven...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése