Már írtam, hogy a tavalyi karácsony milyen különleges volt, az volt a várandós karácsony :).
Annyi mindent elterveztem/elképzeltem, - konkrétan szinte már nyár óta - , hogy milyen lesz az első karácsonya a babának (a két nagyobb az első karácsonyukon még igencsak picik voltak), és mivel Pindur szilveszterkor lesz 9 hónapos, vélelmezhető volt, hogy az ünnepből valamit érzékelni fog. Legalábbis a feldíszített karácsonyfát...
Az adventi hangulatra rányomta a bélyegét, hogy Nagyot műtötték (jó-jó rutin, de mégis...), így a fókusz Nagyon volt. Szerencsére gyönyörűen gyógyul, csütörtökön már ment a suliba osztálykarácsonyra, pénteken pedig az iskolai karácsonyi fellépésen részt vett pásztorként. Úgyhogy karácsony előtt 3 nappal a hangulatunk elkezdődött (na jó, szerdán, mert míg Apa naggyal fejlesztésen volt, mi a lánnyal megsütöttük a mézeskalácsokat).
És eljött a szombat reggel... Nagy egyre jobban van, viszont a lány és a baba megfázott, de nem gyengén. Babának orrszívás + anyatej, nagynak gyömbéres mézes citromos tea, Coryzalia (hát az persze elfogyott, így azonnali szedését nem tudtuk megkezdeni), lilahagyma és zúzott fokhagyma (amire lehet és amire nem - pl. krumplis tésztára :) ). És pizsi és fekvés - persze alvás nélkül.
Vasárnap Lány egyre jobban, Baba egyre rosszabbul. Naggyal dokinál kontroll, minden rendben, januártól iskola. A terv még, hogy délután megsütök még egy adag mézeskalácsot, és egy gyümölcskenyeret. Babócánk a cumit keresztbe be tudta rakni a szájába, és rájöttünk, hogy a cumi csomagolásán az életkor megjelölése nem ajánlás. Úgyhogy még vasárnap cumit venni, plusz gyógyszertár (Coryzalia). Aztán hazaérünk, röpke két órás késéssel nekilátok az ebédnek. Ebéd után kis lazítás, majd elkezdem a mézest, amiből az utolsó tepsi sütit fél tíz után rakom be a sütőbe (esküszöm ehhez képest a gyümölcskenyér sütése igazi ajándék). Sütés-kötözés-orrszívás a sorrend, melybe néha becsúszik egy teakészítés és/vagy peluscsere.
Második éjjel, hogy negyed kettőkor ébreszt minket legkisebb szerelmünk. Egy gyors orrszívás, hátsimi és már alszunk is tovább fél ötig, akkor ismételjük a műveletsort. Negyed nyolckor ébredünk, és eldöntöm, hogy MA NEM FOGUNK ROHANNI, és tényleg kényelmesen készülgetünk. Mivel Szenteste napját a szüleimmel és a tesómékkal (is) töltjük, a Jézuska már délelőtt járt nálunk. Közösen feldíszítettük a fát, baba nem sokat érzékelt belőle, majd következett az ajándékozás. A gyerekek választották ki az ajándékaikat, így külön öröm volt nekik, hogy meglepi ajándék is volt. Aztán pedig következtünk mi. Nagyon készültek, és én úgy, de úgy meghatódtam, hogy nagyjából negyed órán keresztül sírtam. Benne volt ebbe minden. Az öröm, hogy milyen jószívű gyermekeim vannak - a nagynak nem igazán volt ideje, hogy készítsen bármit is, így ő a saját dolgai közül adott nekem valamit, csak hogy örömet okozzon, a lány pedig gondosan készítette az iskolában az ajándékainkat. Az öröm, hogy ilyen imádnivaló családom van. Az öröm, hogy együtt vagyunk. Az öröm, hogy eggyel többen vagyunk a karácsonyfa körül mint tavaly. Az öröm és a hála, hogy ők hárman engem választottak édesanyjuknak, és apa engem a két naggyal családnak. És bár anyagilag ilyen szegényes karácsonyra nem emlékszem, de ilyen lélekemelő még sosem volt. Ezt már csak az überelné, ha holnap nem kellene Babának óránként szívni az orrát és Lány is teljesen helyrejönne. :)
Mindenkinek Áldott Karácsonyt kívánok! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése