Minden karácsony, melyet egy új családtaggal ünneplünk varázslatos. A két nagy gyerkőc "októberi kiadású", így a tavalyi karácsony is különleges volt, mert a legkisebb gyermek már erőteljesen rugdalózott a pocakban, az volt a várandós karácsony :). Most pedig már öten leszünk a karácsonyfa előtt!!! :)
Ez az év (bár még van néhány hét belőle) az IGAZI változások éve volt. Nem apró-cseprő dolgok változtak körülöttünk, hanem nagy jelentőségű dolgok. Jók és rosszak egyaránt. És mosolygunk magunkon, hogy meg akarjuk keresni a jó dolgokat a rosszakban is. Mert ugye milyen szerencsések vagyunk? 7 hónapos várandós voltam, amikor megszűnt a munkahelyem. Nem baj, úgyis mindjárt itt a pici, nem kell stresszelni. Az 5 napos újszülöttel indultunk szívultrahangra: úgyis minden rendben lesz, és megy a pesti gyerek Óbudára kirándulni :). A 3. UH, "kicsit csúszunk", több mint két óra várakozás a megbeszélt időpont után. Eredmény: minden rendben, kontroll legközelebb 3-4 éves korában. (Miután kijöttünk, apa azt súgta, hogy erre az eredményre akár egész éjszaka várt volna...)
De jó, minden rendben, jöhetnek az ünnepek. Iskolaorvostól üzenet, két vizsgálatra küldte a nagyot, eredmények? Hopsz, az egyik vizsgálatot ellógtuk. Gyorsan pótolni, utána vásárlás, takarítás...
Aztán a doktor úr szavai, gyors rutinműtét, időpontja két hét múlva. Gyerek reakció: OK. Aztán meghallja, hogy az előzetes vizsgálatok során aneszteziológiai vizsgálat. Az mi? Nem-nem, őt nem fogják altatni. Mi van ha nem ébred fel? - Miért ne ébrednél fel? - Mert mi van, ha? - Nincs, ha. Felébredsz, mert nagyon sok dolgod van még... Még csak most készítünk/készülsz fel az életre... Nyugi, felébredsz. Márpedig őt nem fogják altatni és punktum. Aztán hazafelé ecseteljük, hogy mi a jó az altatásban. Felébredsz, és túl vagy rajta.
Megnyugszik. Most legalábbis nyugodt... :)
Várakozás.
Az adventi koszorút tavaly együtt készítettük a lányommal, a barátnőmmel és a fiával a gyülekezetükben. Nagyon jó hangulatban telt a délelőtt, akkor megbeszéltük, hogy ebből hagyomány lesz. Idén már jó előre kérdezte lánykám, hogy mikor megyünk. Még örültem is neki, hogy csak kettesben leszek vele, mert a pici egy figyelemzsarnok, maradék figyelmet a nagyfiú "birtokolja", a lány pedig...
A nagy nap előtt kb. 1 héttel kiderült, hogy kisasszony szülinapra hivatalos. Mit szülinapra, a szerelme szülinapjára! Anya nem haragszol? De biztos nem haragszol? Tavaly már úgyis csináltunk együtt koszorút... Semmi baj. De jön a hős báty. A van kedved kérdést megkerülve kijelentem neki, hogy akkor te jössz velem koszorút készíteni! Az utolsó előtti pillanatban kitaláltam, hogy picur is velem jön, apának lesz legalább egy szusszanásnyi ideje. Elkészült a nagy koszorúja, ölemben pedig pici, koszorú pedig érthetetlen okból nem halad. Barátnőm menti a helyzetet, aki sétál picivel. Ráműtöm a zöldet a koszorúra, már itt is vannak... Hogy lesz ebből koszorú? Anya játszhatunk? Persze. És fiaink, akiknek már gyönyörű műveik elkészültek, játszanak a telefonokkal :). Mi pedig mosolygunk. Barátnőm ismét menti a helyzetet. Gyakorlatilag elkészíti a koszorút, mert pici anya ölében van.
Várakozás
Kiadásaink nőttek, bevételi forrásaink csökkentek. Karácsonyi ajándékvásárlás kilőve. A gyerekeket természetesen ajándékozzuk, de ennyi. Kicsit megkönnyebbülünk a gondolattól, hogy nem kell idén "plázázni", itthon békésen, meghitten készülhetünk az ünnepre. Sütit sütünk, forró téli italokat iszogatunk, összebújunk... Az idő ijesztő gyorsasággal telik. A várakozás örömét felváltja az aggodalom.Igyekszem, hogy gyerek ebből semmit ne vegyen észre rajtam. Mosolygok. És tudom, hogy minden rendben lesz, csak azt nem, hogy a nagy hogy reagál majd a vérvételre, a vizsgálatokra, a fájdalmakra... Könnybe lábad a szem. Hiába majdnem akkora mint én (38-as lábakkal!), ő az én nagyobbik pici fiam.
Ez az (egyik) kedvenc időszakom, és most csak "túl akarok lenni" rajta.
De túl leszünk és akkor a nagyok mellett már a pici is csillogó szemekkel nézi a fát. A gondolatra elmosolyodtam... :)
A nagy nap előtt kb. 1 héttel kiderült, hogy kisasszony szülinapra hivatalos. Mit szülinapra, a szerelme szülinapjára! Anya nem haragszol? De biztos nem haragszol? Tavaly már úgyis csináltunk együtt koszorút... Semmi baj. De jön a hős báty. A van kedved kérdést megkerülve kijelentem neki, hogy akkor te jössz velem koszorút készíteni! Az utolsó előtti pillanatban kitaláltam, hogy picur is velem jön, apának lesz legalább egy szusszanásnyi ideje. Elkészült a nagy koszorúja, ölemben pedig pici, koszorú pedig érthetetlen okból nem halad. Barátnőm menti a helyzetet, aki sétál picivel. Ráműtöm a zöldet a koszorúra, már itt is vannak... Hogy lesz ebből koszorú? Anya játszhatunk? Persze. És fiaink, akiknek már gyönyörű műveik elkészültek, játszanak a telefonokkal :). Mi pedig mosolygunk. Barátnőm ismét menti a helyzetet. Gyakorlatilag elkészíti a koszorút, mert pici anya ölében van.
Várakozás
Kiadásaink nőttek, bevételi forrásaink csökkentek. Karácsonyi ajándékvásárlás kilőve. A gyerekeket természetesen ajándékozzuk, de ennyi. Kicsit megkönnyebbülünk a gondolattól, hogy nem kell idén "plázázni", itthon békésen, meghitten készülhetünk az ünnepre. Sütit sütünk, forró téli italokat iszogatunk, összebújunk... Az idő ijesztő gyorsasággal telik. A várakozás örömét felváltja az aggodalom.Igyekszem, hogy gyerek ebből semmit ne vegyen észre rajtam. Mosolygok. És tudom, hogy minden rendben lesz, csak azt nem, hogy a nagy hogy reagál majd a vérvételre, a vizsgálatokra, a fájdalmakra... Könnybe lábad a szem. Hiába majdnem akkora mint én (38-as lábakkal!), ő az én nagyobbik pici fiam.
Ez az (egyik) kedvenc időszakom, és most csak "túl akarok lenni" rajta.
De túl leszünk és akkor a nagyok mellett már a pici is csillogó szemekkel nézi a fát. A gondolatra elmosolyodtam... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése