Az elvek és a valóság...

Nevelési elvek? Ugyan már. Majd kialakul. Kb. így vágtam neki az anyaságnak huszonnégy esztendősen. Laza voltam? Meglehetősen... Tudatos? Cseppet sem... Lesz ami lesz, csak életben tartom valahogy. Másnak is sikerül... Anyai ösztönök híján az internetről és más anyukáktól szereztem a gyerek életben tartásához szükséges instrukciókat. (Mai ésszel/tapasztalattal felfoghatatlan, hogy mennyire nem készültem fel...) Ugyanis a gyerek előbb érkezett meg, mint az "anyai ösztön". Óóóó, tudni fogod, hogy mit kell tenned... Persze. Tudtam én. Volt 4 napom arra, hogy megtanuljak pelenkázni, köldököt kezelni, szoptatni, fejni. Megtanultam? Meg. Igaz óriási segítségemre volt az a tanárnő anyuka, akivel egy napon szültünk, én az első, ő pedig az ötödik gyermekét.  Amikor jött doktorbácsi babanézőbe, megkérdezte, hogy egészségügyis végzettségem van-e, mert olyan profin nyúlok a gyerekhez. Aztán gyorsan rájött, hogy biztos nem, mert különben nem nyitom rá az ablakot egy 5 napos babára október végén... :)

Valentin-nap

Boldog Valentin-napot!

Na ezzel a mondattal régebben nemigazán tudtam mit kezdeni. Már tudok (a férjem nem). Na nem a plüssfigurákra és a szív alakú lufikra, valamint az enapra nem gyengén újraárazott virágokra gondolok. A csoki. Arra igen... (Ne is beszéljünk az ékszerekről... :).  )

Ebben az országban illik utálni a Valentin-napot, mert a messzi csúnya Amerikából érkezett, mert nálunk nincs hagyománya... Az én korosztályomban még talán tényleg nincs. A gyermekeimnél már van. Illetve Lánynál van, mert neki van férje!!! Tavaly ősz óta... (Ja és van már két fröccsöntött lányunokám: Emma és Anna :) ). Na de visszatérve Lányra, szorgosan gyártotta az ajándékait az imádott férjurának. Így is lehet örömet okozni, így is lehet ünnepelni. És tuti, hogy az ő életében/korosztályában már természetes lesz a Valentin-nap, és az első alkalom után lesz a második, stb., így válik a dolog szépen hagyománnyá. Hogy életben tartják ezt a kedves gesztust.(Bevallom én a nőnap értelmét nem látom, miért kell nekem virágot venni aznap, mert nő vagyok? Pedig annak már régóta van hagyománya... :) )

Divat lett a spórolás?

Divat lett a spórolás? Egy kedves barátnőm blogolt erről - még tavaly -, miután a királyi televízió reggeli műsorában volt téma. Kifejtette, hogy ő nem akar(na) divatos lenni, de muszáj...

Hát akkor mi is divatosak vagyunk. Nagyon divatosak... Ott fogjuk a pénzt, ahol tudjuk (ahol nem, ott is :) ).

Hallottam olyan anyukákról, akik nem adnak a gyermekükre örökölt/használt ruhát. Hát én nem ilyen vagyok, sőt kifejezetten örülök, ha félezer forintért tudok a legkisebb számára ruhaneműt vásárolni. Lánynak is vettem már turi pólót (másnap dicsérték a suliban, hogy milyen csinos :) ), Nagy is kapott már - alig - használt ruhát. Nem is értem, hogy mások ebből miért csinálnak problémát. Régebben mindig hallgattam azért, hogy a gyerekeknek mindig az aktuális méretüknél nagyobbat vettem, most örülök igazán, hogy akkor így döntöttem :).

Áll a baba, áll...

Múlt hónap elején hívtam a védőnőnket, hogy most akkor mi is van, merthogy Pici még nem ül... Anya ilyenkor mit csinál? Hát persze, hogy leül a gép elé és elkezd aggódni, mert az úgyis jól megy. Aztán persze elveszik az információk között. Az egyik véglet az, hogy minden, ami eltér a "normális" mozgásfejlődéstől idegrendszeri károsodásokat okozhat (diszlexia, ADHD... stb.), amit később csak fejlesztéssel hozhatunk helyre, a másik véglet pedig az, hogy minden kisgyermek a maga ütemében fejlődik, és semmit nem szabad siettetni, még ráér.

Oké, ezt értem. De mi a helyzet akkor, ha a családban van auti, van hiper, és anya - Nagy születése óta -röpke 11,5 évvel lett idősebb és "bölcsebb", és persze aggódósabb?. Mert ami 25 évesen természetes volt, azért 35 évesen illik hálásnak lenni :). És persze igyekszem nem mikroszkóppal kísérni Pici fejlődését. Igyekszem, csak nem sikerül... Ismerős anyukákat "zaklatok", hogy az ő gyermekük hol is tart fejlettségi szinten élete ezen szakaszán. És nagyon jó fejek, tényleg. Megnyugtatnak, hogy azért nagyon nem maradtunk le, sőt egyáltalán nem.