Önállóság

Tavaly előtt ősszel részt vettem egy autizmussal kapcsolatos képzésen, és a nagy homlokra csapás az volt számomra, hogy rájöttem, a legfontosabb feladat, hogy a gyermekeimet - természetesen figyelembe véve a fejlettségi szintjüket - a lehető legmagasabb fokú önállóságra "tanítani". 

Nyilván ezzel mindenki így van, minden szülő célja, hogy önmagukról gondoskodni képes, önmagukkal és a világgal békében élő embereket neveljen. De erre - sincs - tuti recept. Ezt is magunknak kell kikísérletezni, hogy mi az, amit már meg tud egyedül oldani a gyermek, és mi az, amihez még a segítségünkre szorul. Illetve az is feladat, hogy - türelemmel - várjuk, amíg megoldja. Ez lehet akár az, hogy egy tányért elmos a delikvens és amellett hogy megdicséred, lelki szemeid előtt pörög a vízóra (ugyanez vonatkozik a hajmosásra is :) ). A mi esetünkben a zuhanyzásnál bevezettük a lélektani határt, ami 15 percet foglal magában. Amennyiben gyermek ennyi idő alatt nem abszolválja a zuhanyzást (auti esetében pontosítsunk: levetkőzés, zuhanyzás, megtörölközés, fogmosás, pizsamában megjelenés a szülő előtt) retorzióra számíthat. Ez abban nyilvánul meg, hogy amennyivel túl lépte a 15 percet, annyival tovább "kell" velünk egy légtérben maradnia. Ez talán nem is annyira szörnyű, de mikor ez az idő a Discoveryn/mesecsatornán látható sorozat(ok)ból megy el, bizony fájó tud lenni a hamarosan kiskamasz korba lépő gyermekeim számára
. 

A legszebb/legnehezebb ebben, hogy a lehetőségek tárháza - hogy milyen területeken tanítsuk önállóságra a már önjáró gyermekeinket - szinte végtelen. Természetesen nem az a cél, hogy mire mi szülők felébredünk, leszármazottaink takarítsák már ki a lakást, főzzék meg az ebédet, mossák ki a szennyest, sőt, ha már itt tartunk vasalni is kéne valakinek... De ha most nem kezdjük el, akkor néhány (vagy 1-2) év múlva, már késő lesz... Persze a szobájukban rendet raknak, beágyaznak, de itt az ideje, hogy elkezdjük a komolyabb dolgokat is. A lányom már jelezte, hogy szívesen segédkezne ételkészítésnél, úgyhogy a lelkesedés még megvan, most kell kiaknázni. És nem igazán vagyunk egységes állásponton szülőtársaimmal e téren - sem -, mert van akinek a gyermeke már egész pici kora óta a konyhában sürög, van aki kifagy, hogy most én miért is akarom a gyereket bevonni a házimunkai teendőkbe, kiváltképp a főzésbe, mert a gyerek porszívózzon oszt annyi...

A közlekedéssel kapcsolatban még nagyobb a "szakadék", kiváltképp jogilag fogyatékosnak minősített gyerekek esetében. Itt is szinte mindenki más véleményen van, mit várhatunk el a gyerektől, illetve mi az ami még nem megy neki (nyilván itt nem arra gondolok, hogy a gyereket 3 kerületen keresztül utaztatjuk, hogy "szokja" az önálló tömegközlekedést). És hát még egy fontos momentum. Szinte minden a szülőtől függ. Én is beleestem/beleesek abba a hibába, hogy nem tudom még becélozni, hogy egyedül maradhat-e otthon a gyerek 1-2 órán keresztül, vagy még ne. Van-e igénye a gyereknek erre? Felismerem-e ezt az igényt vagy inkább magammal rángatom vásárolni? Mikor döntök jól? El merjem-e engedni a fejlesztésre egyedül, tudva, hogy más gyerekek - akik vele ugyanarra a fejlesztésre járnak - jóval önállóbak ezen a területen, vagy még kísérjem őt? És a legfontosabb: bízom-e magamban annyira, hogy ezt felismerjem?

Ajjaj... :)