Boldog Valentin-napot!
Na ezzel a mondattal régebben nemigazán tudtam mit kezdeni. Már tudok (a férjem nem). Na nem a plüssfigurákra és a szív alakú lufikra, valamint az enapra nem gyengén újraárazott virágokra gondolok. A csoki. Arra igen... (Ne is beszéljünk az ékszerekről... :). )
Ebben az országban illik utálni a Valentin-napot, mert a messzi csúnya Amerikából érkezett, mert nálunk nincs hagyománya... Az én korosztályomban még talán tényleg nincs. A gyermekeimnél már van. Illetve Lánynál van, mert neki van férje!!! Tavaly ősz óta... (Ja és van már két fröccsöntött lányunokám: Emma és Anna :) ). Na de visszatérve Lányra, szorgosan gyártotta az ajándékait az imádott férjurának. Így is lehet örömet okozni, így is lehet ünnepelni. És tuti, hogy az ő életében/korosztályában már természetes lesz a Valentin-nap, és az első alkalom után lesz a második, stb., így válik a dolog szépen hagyománnyá. Hogy életben tartják ezt a kedves gesztust.(Bevallom én a nőnap értelmét nem látom, miért kell nekem virágot venni aznap, mert nő vagyok? Pedig annak már régóta van hagyománya... :) )
