Anya, szégyellsz engem?

Anya, szégyellsz engem? kérdezte Nagy, mikor már ki tudja hányadszorra szóltam rá, hogy nem kell csimpaszkodni a kapaszkodóba a buszon. Annak nem az a funkciója. De azért - bevallom - gyomorszájon ütött a kérdése. Mit csináltam, mit csinálhattam, hogy ő ezt most megkérdezi? Miért kérdezi? Ezt így érzi? Vagy így gondolja? Vagy most mi vaaan...? Ezek a kérdések pillanatok alatt érlelődtek bennem, majd azt a kérdést feltettem, hogy Miből gondolod?  Időt is húzhatok, még a választ is megkaphatom arra a kérdésre amire én - még - nem találtam választ, hogy ez hogy juthatott eszébe. Folyton rám szólsz. Igen, mert feltűnően viselkedsz. De hát én feltűnő vagyok. Nem drágám, te nem vagy feltűnő. A viselkedésed, na az feltűnő... Akkor nem szégyellsz? Úristen, erről beszéltem...