A nagycsalád második decembere...

Idén nem készültem kifejezetten a Mikulással való találkozásra... Úgy ítéltem meg, hogy Pindur még kicsi hozzá (majd jövőre...), Nagy már kinőtt belőle. Esetleg Lány miatt... De mikor ő azt kérdezte, hogy - Öööö, anya, nem gondolod, hogy már nagy vagyok ehhez? Mert szerintem már nagy vagyok... Pff... Akkor idén nem látogatjuk meg a Mikulást (természetesen a cipők/csizmák/41-es bakancsok az erkélyajtónál sorakoztak...).

Kis meglepetés... Az a fránya nátha épp Mikulás érkezése előtt időzítette magát. Sovány vigasz volt, hogy na de majd akkor a Karácsony. Na akkor majd nem kell kórságtól tartani... Hááát nem így lett...

Pedig nem is látszik rajta...

Biztos?

A fiam 25 hónapos volt, amikor az akkori gyermekorvosunk asszisztense javasolta, hogy menjünk el a nev.tan.-ba, mert lehet, hogy a gyerek hiperaktív. Ezt doktorbácsink kizártnak tartotta, miután kérdésére közöltem, hogy van, hogy akár 1 órát is elautózik a gyerek "nyugton", azaz egyhelyben. De azért nézzük meg. Az első találkozásra gyerek nélkül mentem, még nevettünk is, hogy most engem vizsgálnak... :) A közel egy órás beszélgetést azzal zártuk, hogy a gyerek nem lehet hiperaktív, mert akkor én nem lehetnék ennyire kiegyensúlyozott egy kétéves és egy néhány hetes baba mellett :).

És anyuka eddig nem vett észre semmit? Nem. Hangzott a válaszom egy másik  nevelési tanácsadó kérdésére, miután a gyermek közel 4 évesen óvodát kezdett, és még novemberben is voltak beilleszkedési nehézségek. És én TÉNYLEG nem vettem észre semmit. Tény, hogy fogalmam sem volt, hogy hogyan is működik egy kétéves gyermek, a családban én voltam az "első fecske", újszülöttet is csak újságban/tv-ben láttam. Szerintem a gyerek teljesen rendben volt. (Hozzátartozik, hogy 24 éves voltam amikor ő született, most a legkisebb fejlődési szakaszait szinte nagyítóval nézem, minden a legnagyobb rendben. :) ).