Tavaly előtt ősszel részt vettem egy autizmussal kapcsolatos képzésen, és a nagy homlokra csapás az volt számomra, hogy rájöttem, a legfontosabb feladat, hogy a gyermekeimet - természetesen figyelembe véve a fejlettségi szintjüket - a lehető legmagasabb fokú önállóságra "tanítani".
Nyilván ezzel mindenki így van, minden szülő célja, hogy önmagukról gondoskodni képes, önmagukkal és a világgal békében élő embereket neveljen. De erre - sincs - tuti recept. Ezt is magunknak kell kikísérletezni, hogy mi az, amit már meg tud egyedül oldani a gyermek, és mi az, amihez még a segítségünkre szorul. Illetve az is feladat, hogy - türelemmel - várjuk, amíg megoldja. Ez lehet akár az, hogy egy tányért elmos a delikvens és amellett hogy megdicséred, lelki szemeid előtt pörög a vízóra (ugyanez vonatkozik a hajmosásra is :) ). A mi esetünkben a zuhanyzásnál bevezettük a lélektani határt, ami 15 percet foglal magában. Amennyiben gyermek ennyi idő alatt nem abszolválja a zuhanyzást (auti esetében pontosítsunk: levetkőzés, zuhanyzás, megtörölközés, fogmosás, pizsamában megjelenés a szülő előtt) retorzióra számíthat. Ez abban nyilvánul meg, hogy amennyivel túl lépte a 15 percet, annyival tovább "kell" velünk egy légtérben maradnia. Ez talán nem is annyira szörnyű, de mikor ez az idő a Discoveryn/mesecsatornán látható sorozat(ok)ból megy el, bizony fájó tud lenni a hamarosan kiskamasz korba lépő gyermekeim számára
