Meló lesz, de megoldjuk...
Jómúltkorában megkérdezte a fiam egyik fejlesztője, hogy mit várok attól, hogy a gyerek idejár, mit várok a fejlesztéstől? Egy nagyon egyszerű dolgot, ami a mi esetünkben nem is olyan egyszerű. Elsőkörben, hogy mire a fiam elkezdi a középiskolát "fel legyen vértezve", hogy ne omoljon össze a jövendő osztálytársai piszkálódásaitól. Hogy ugyanolyan örömmel menjen iskolába mint most. Mert ugye most védett környezetben van. De még "csak" 11 éves, és mi lesz ha... Azt mondják az aspergeres gyerekek egy része jól be tud illeszkedni a kortárscsoportba, mire középiskolába kerül. Vagy nem. Na ezt nem merjük megkockáztatni. Ezt megelőzendő hordjuk őt fejlesztésre, fejlesztésekre. Mert ő más. Nem nagyon, kicsit :). De ezt vagy rögtön, vagy nagyon hamar kiszúrja a többi gyerek. Van akit nem zavar, van aki simán lehülyézi. Pedig ő nem hülye, nagyon nem. Ő autista. Az én okos, drága, szép, imádnivaló autista fiam, aki kiskamasz korba lépett. És visszadumál. És szemtelen. ÉS?! Mondtam neki, hogy ezt nekem ne, mert ha elveszítem a türelmem, akkor az senkinek nem lesz jó. (Egyébként mióta a pici köztünk van, még egy jóízű ordítozást sem engedhetek meg magamnak, mert akkor ő is rázendít, és cafatokban lógó idegrendszeremnek az akkor és ott pont nem hiányzik...)
