Április, az autizmus hónapja...

Az április, nekünk már 5. éve az autizmus hónapja...

2010-ben kapott az akkor 8,5 éves Nagy diagnózist. Már elsírtam több helyen, hogy közel 5 évig keringtünk az ellátórendszerben, mire valaki javasolta a Vadaskertet, ahol egy ambuláns vizsgálat utáni vizsgálati hét 3. napján (!), már meg is lett a diagnózis... Én ezek után napi imáimba és aranyba foglalom a Vadast... 

Érdekes volt az első szülőtréning, amin részt vettem, mert a kérdésre, hogy mi okozza a legnagyobb nehézséget az életünkben, sokan azt a választ adták, hogy az agresszió, szökdösés, vetkőzés... Döbbenten hallgattam és arra gondoltam, hogy akkor mi ezt most baromira megúsztuk, mert nekünk ilyenek azért nincsenek. És valóban, Nagy nem gáz. Elég enyhe eset... Persze azért okozott (jóóóó sok!) álmatlan éjszakát és kívántam néhányszor hogy bárcsak megnyílna alattam a föld és akkor kimenekülhetnék az adott ultragáz szituból... De növögetett, komolyodott, "viselkedett". Most is van feszkó, há' hogyne lenne, 13,5 éves kamasz és mi meg a szülei vagyunk... :)

Az április mostantól egy másfajta autizmus hónapja nekünk...

A kisírt szemű anyuka...

(Hát persze, mióta utoljára írtam, azóta már ki is tavaszodott... Mentségemre szóljon, hogy tavaly november óta a Na ezen a héten éppen ki lesz beteg? játékot játszuk családilag... Ezt a hetet M-mel megnyertük, B is csatlakozott, de Lány koronázta meg, akinek volt képe mára belázasodni...)

Pénteken egy autizmussal kapcsolatos vizsgálaton voltunk, majd miután végeztünk Nagynak beígértem egy szendvicset a büféből és egy forró csokit. De előtte bementem a mosdóba. Ott épp egy anyuka telefonált. A kisírt szemei láttán arra következtettem, hogy nemrég kaphatott valamilyen diagnózist a gyermek. Ő persze, ahogy észrevett a beszélgetést abbahagyta, és próbálta eltüntetni a sírás nyomait. Én pedig azzal segítettem neki, hogy úgy tettem, mint aki nem látta. Pedig szívem szerint megkérdeztem volna, hogy mi a baj, és hogy tudok-e neki segíteni valamiben...

El tudod fogadni?

És el tudod fogadni?

Sokszor kérdezik tőlem, hogy mit éreztem, amikor megtudtam, hogy Pindur is autizmussal érintett?

Mit mondjak... Elég érzékenyen érintett engem, apát is (bár előttem titkolta), a gyerekek viszonylag jól fogadták, különösen Peti. 

A diagnózist én mondtam ki. Titkon vártam, hogy a fejlesztő azt mondja, hogy ááááá, nem is, még időben van stb... De kit akarok átverni? Mire lett volna jó, ha továbbra is a struccpolitikába kapaszkodom. Ha nagyon őszinte akarok lenni magamhoz, már tavasszal sejthető volt hogy az autizmus befigyel... De akkor - gyorsan hozzáteszem, hogy NAGYON OKOSAN - úgy gondoltam, hogy a diagnózis tud várni néhány hónapot, viszont a bennem fejlődő Életnek most nincs szüksége arra, hogy kiboruljak. Úgyhogy vártam...

Vasárnapi levezető

Avagy az érzelmek hete...

Ez egy igen sűrű hét volt. Megvolt Pindur első szülinapja, ami igazából 1 hete volt, de 3 napon keresztül tartottuk. Kedden megnéztük Lánnyal a kékre világított Parlamentet. Szerda reggel Pindurral voltunk szemészeten (minden rendben),  Este szülőin voltam Nagy fejlesztőinél. Mit mondjak/írjak, katartikus élmény volt...

Egy kicsit rólunk

Kicsit nehezített pálya

Először is leszögezem, nem vagyok:

• gyógypedagógus
• pszichológus
• gyermekneveléssel kapcsolatos szakember
• nagyon következetes
• nagyon házias... 

Viszont van 3 gyermekem (11 és 9 évesek, illetve egy közel 8 hónapos babóca), akik közül a két nagy SNI-s, és szeretném megosztani másokkal tapasztalataimat, "tudásomat" az anyaság, a házasság, a női önbecsülés és a háztartásvezetés témakörében (a sorrend lényeges... :) ).

Mindig azt az elvet vallottam, hogyha egy anya nem boldog, akkor a család sem az. Csak boldog anya tud boldog gyermeket nevelni.