2013. április 10., szerda

A Lány, vagyis a középső...

Általában vagy Nagyról (autizmussal kapcsolatos dolgaink) vagy Pindurról (édi-bédi tündi-bündi...) írok és méltánytalanul kevés betű esik Lányról. A kedvenc lányomról... :)

Még Peti fejlesztője mondta, hogy Lányra majd figyeljünk, mert középsőként elég nehézkes státusz jut neki az új családi felállásban. De hát ő nem elsősorban középső, ő A Lány. Elsősorban Lány, az, hogy ő a két fiú között van az mellékes. Igenám csakhogy speckó helyzetünkből adódik, hogy Nagy auti, így többet kell vele foglalkozni, Pindur pedig figyelemzsarnok, vele is többet kell foglalkozni, Lány meg... Hát vele úgysincs komoly baj, az ADHD-diagnózis eltörpül az AS mellett. De majd jobban figyelek...

2013. április 7., vasárnap

Vasárnapi levezető

Avagy az érzelmek hete...

Ez egy igen sűrű hét volt. Megvolt Pindur első szülinapja, ami igazából 1 hete volt, de 3 napon keresztül tartottuk. Kedden megnéztük Lánnyal a kékre világított Parlamentet. Szerda reggel Pindurral voltunk szemészeten (minden rendben),  Este szülőin voltam Nagy fejlesztőinél. Mit mondjak/írjak, katartikus élmény volt...

2013. április 6., szombat

Sétálunk-sétálunk...

Tehát a mai nap...

Lány a hős. Ezt bizonyította, mikor kedden a szakadó esőben ott állt mellettem a Bem rakparton, hogy együtt csodáljuk meg a Parlament kékre világított kupoláját. Persze ott volt Szupermami és a legkisebb fiacskája (aki már szinte nagyfiú) is. Úgyhogy a jó társaság adott volt. Nagyot - érintettsége alapján - szerettem volna elcsalni, de hát nem sikerült (vagyis nem találtam megfelelő motivációt).

Már jó előre megbeszéltük, hogy családunk női tagjai képviselik az érintettet és részt vesznek az emlékfa avatás eseményén, illetve a auti sétán. Reménykedtem, hogy legalább 1 hapsi jön velünk, de a rossz idő és Pindur zuhanóemésztése meggyőzött, hogy neki a jó meleg szobában kell maradnia. Így értelemszerűen egy nagykorúnak szintén a lakásban kell tartózkodni, kizárásos alapon maradt Nagy. Aki persze nem jött. Így hős Lánnyal kettesben kerekedtünk neki reggel 8 órakor a városnak. Anya persze nem nézte meg, hogy PONTOSAN HOL van a játszótér, ahová ígértük magunkat az emlékfa avatásra. Csak megtaláljuk. Megtaláltuk. Anya zihálva megérkezett, pedig ugyanannyi lépcsőt tett meg mint Lány, aki még csak szaporábban sem lélegzett (emlékeztető: erőnlétre ráfeküdni).

2013. március 31., vasárnap

Egy éves a nagycsalád :)

2012.03.31. 17:27. 
A dátum, amikor megszületett Pindur. A dátum, amikor új korszak kezdődött életünkben. Egy gyermekkel a pár családdá, három gyermekkel pedig a család nagycsaláddá válik. Egyszer azt olvastam, hogy azért három gyermektől indul a nagycsalád, mert az embernek két keze van. Van benne valami... 

Egy éve üzemelünk nagycsaládként. Egy éves a Legkisebb Szerelemünk. Pedig mintha csak tegnap történt volna... Születése hetének első napján megáldották - persze velem együtt - magzatomat, apukát, testvéreket, családot. Igazából csak mama kedvéért mentünk a szertartásra, de olyan megható volt, hogy néhány perc múlva beindultak a fájások, két órán keresztül tízpercesek aztán leállt... Még ezt kétszer a héten. Na jó, tulajdonképpen időben voltunk, mert április 7-e környékére vártuk. (Én apa szülinapjára időzítettem, de hát ez nem jött össze.Viszont összejött arra a hétre egy megfázás, és apa meglepett azzal, hogy egy rosszul beállított gyógyszernek köszönhetően elájult. Még jó, hogy élvezzük ki a terhesség utolsó heteit...)

2013. március 26., kedd

Anya, szégyellsz engem?

Anya, szégyellsz engem? kérdezte Nagy, mikor már ki tudja hányadszorra szóltam rá, hogy nem kell csimpaszkodni a kapaszkodóba a buszon. Annak nem az a funkciója. De azért - bevallom - gyomorszájon ütött a kérdése. Mit csináltam, mit csinálhattam, hogy ő ezt most megkérdezi? Miért kérdezi? Ezt így érzi? Vagy így gondolja? Vagy most mi vaaan...? Ezek a kérdések pillanatok alatt érlelődtek bennem, majd azt a kérdést feltettem, hogy Miből gondolod?  Időt is húzhatok, még a választ is megkaphatom arra a kérdésre amire én - még - nem találtam választ, hogy ez hogy juthatott eszébe. Folyton rám szólsz. Igen, mert feltűnően viselkedsz. De hát én feltűnő vagyok. Nem drágám, te nem vagy feltűnő. A viselkedésed, na az feltűnő... Akkor nem szégyellsz? Úristen, erről beszéltem...

2013. március 24., vasárnap

Tervezés

Állítólag 21 nap alatt alakulnak ki a szokások. Tehát, ha 21 napig odafigyelve csinálunk valamit, akkor az automatikusan szokássá válik. Hát nem tudom...

Egyetlen újévi fogadalmam volt, hogy ezentúl tervszerűen, rendszerekkel megtámogatva élek. Namármost az a 21 nap már erősen eltelt, nem is egyszer. És a szokás még mindig nem alakult ki. Van, hogy erőt kell venni magamon, hogy: na én akkor most jól megtervezem az előttem álló egy hetet. Van, amikor még a tervezés tervezése sem jön össze...

Pedig fejben már kész van minden. Pontosan tudom, hogy mikor kell a fb-oldalt élesíteni, hogy jövő hónapban indulhat a weboldal (ez egy mai terv, de gyorsan megosztom, nehogy elsikkadjak felette :) ), hogy mikor kell(ene) posztolni vagy tartalmat/terméket feltölteni... Van, hogy elkap a gépszíj, van, hogy ezekre akkor kerítek sort, amikor a fogyókúrámat kezdem. Majd holnap... A határidős munkákkal semmi probléma, számomra ez a legnagyobb motivációs erő.

2013. március 16., szombat

Otthonról dolgozni?!

Álom-álom. Valóban. A történet Nagy diagnózisának megérkezéséig nyúlik vissza. Akkor újra kellett terveznünk az életünket. Bele kellett vennünk a napirendet, a jutalmazás-büntetés kigondolását (és végrehajtását!!!), és azt, hogy akkor nekem itthon kell maradni.

Viszonylag szerencsés helyzetben voltunk, Apa akkoriban elég jól keresett, a gyerek után járó emelt családi pótlék fedezte a fejlesztésével kapcsolatos költségek nagy részét. De azért jó volt, hogy - igaz családi berkeken belül - újra lehetett dolgozni. Nekem volt jó érzés, hogy CSINÁLOK VALAMIT.  Persze a kegyelmi időszak a lehető legrosszabbkor ért véget: két hónappal Pici születése előtt megszűnt a munkahelyem. Kicsit összehúztuk a nadrágszíjat, és az óriási öröm mellett, hogy többen lettünk, eltörpült az, hogy figyelni kell a pénzügyeinkre.