A nagycsalád második decembere...

Idén nem készültem kifejezetten a Mikulással való találkozásra... Úgy ítéltem meg, hogy Pindur még kicsi hozzá (majd jövőre...), Nagy már kinőtt belőle. Esetleg Lány miatt... De mikor ő azt kérdezte, hogy - Öööö, anya, nem gondolod, hogy már nagy vagyok ehhez? Mert szerintem már nagy vagyok... Pff... Akkor idén nem látogatjuk meg a Mikulást (természetesen a cipők/csizmák/41-es bakancsok az erkélyajtónál sorakoztak...).

Kis meglepetés... Az a fránya nátha épp Mikulás érkezése előtt időzítette magát. Sovány vigasz volt, hogy na de majd akkor a Karácsony. Na akkor majd nem kell kórságtól tartani... Hááát nem így lett...

Már/Még csak másfél éves múlt...

Most a legkisebbről írok... Nem, nem azért, mert vele vagyok a legtöbbet, meg olyan cuki, dacos, mérges, öntörvényű, simulékony... (bezzeg a nagyok kiskamaszkorba léptek, ááááá....), hanem mert tegnap volt nálunk a Védőnőnk és beszélgettünk Pindurról. Csippentve felveszi a dolgokat a földről? Igen. Mond szótagokat? Igen. Jó az étvágya? Igen. Bemutatta a "járástudományát" valamint leült elénk a szőnyegre és a kék-sárga áruház tornyos játékát kezdte egymásra rakni. Ezért dicséretet kapott. Önállóan eszik? Még ismerkedünk a kanállal. Ivás pohárból? Felügyelettel (segítséggel), de inkább a csőrös itatókat preferálom még neki.

Mivel MINDENT később csinál mint az átlag (az 1. fogát is 10 hónaposan növesztette, augusztus elején még 8 foga volt, októberben már 16 - szegény...), már nem görcsölök azon, hogy "le van maradva". A Védőnőnk látogatása után ugyanis némi szemléletváltozás történt. Hova a francba sietek? :)

Októberi beszámoló...

Tulajdonképpen még van 10 perc a(z) - egyik - kedvenc hónapomból, úgyhogy még időben...

3-án Lánynak volt a 10. születésnapja, 24-én pedig Nagy lett fiatalkorú. Hihetetlen. Főleg Nagy. A kisfiam múlt hónapban határozottan lehagyott "magasságilag", tisztán emlékszem, hogy a folyamat nem egész 2 hét alatt következett be... Egyszer már majdnem akkora volt mint én, most meg már én vagyok majdnem akkora mint ő... Lány még stagnál. Neki/Rajta az az újdonság, hogy a szemüveg most már állandóra kell. (Persze most már Nagynak is kell - igaz neki csak olvasáshoz. Még. De ami késik, eljön...) Írtó büszke vagyok rájuk, mert nem volt dráma, hogy bocs gyerekek idei szülinap(ok) szemüveg + torta. Így jártatok anyátokkal... :)

A lazítás ára...

Csend van. Végre... Kis bucifejet látok a kiságy rácsainál, de belemerülök a laptopba... Mintha nem is lennék itt, sunnyogok... Közben citromfűtea ázik. Kell most... Sunnyogás működik, gyermek már vízszintes állapotban van. Úgy látszik, amikor a délutáni/esti műszakot egyedül viszem, valami nem működik. Nagyon nem. Az egy dolog, hogy a fejlesztésre most 3 gyerekkel mentem, és ott Lány nem tudta megcsinálni a leckéjét. Az egy másik, hogy egy kis kitérővel érkeztünk haza, de ez csak max. félórás volt... Nagy ismét negatív rekordokat döntöget zuhanyzás terén (31 perc) és Lány leckéjével sem a megszokott módon haladt. Pedig én partner lennék abban - nagyon is -, hogy a jófej anyuka legyek. És nem működik...

TSMT és a legkisebb

Múlt héten volt az ismerkedős alkalom. Szerencsére Pindur akkor nagyon jó passzban volt, végig mosolygott, amikor a cumi kikerült a szájból, még egy-két tetetete is elhagyta a száját széles vigyorok kíséretében. Megajándékozott egy-két önálló lépéssel is minket, úgyhogy minden a legnagyobb rendben volt. Kezdődő nátha, ezért örültem is, hogy most még nem kell "teljesíteni"... Persze, hogy izgi legyen a dolog, vasárnap reggel már a Heim Pálban voltunk, mert Lánynak a náthája felfejlődött középfülgyulladássá, és vasárnap délután már Nagy is mutatta a megfázás klasszikus tüneteit...

Pindur egész jól átvészelte az egészet, a végére már az orrszívásra sem úgy reagált, hogy egész testében remegve üvöltött, hanem már csak diszkrét jelét adta annak, hogy nem ez a kedvenc tevékenysége. A fogzás még mindig kínozza őt, és persze álmatlan éjszakák formájában minket is. Ezek az előzmények...

Pokróc: gyermeket nem érdekli, hogy most neki tulajdonképpen a hátán fekve kellene maradni és hagyni, hogy fejlesztődjön. Felül és sír. Jól kezdődik...

Zajlik az élet, avagy az elmúlt napok... :)

Na tehát...

Apa első hete az új dolgozóba, és máris feje tetejére állt a világ...

Anya tanárnő által felmentetett, mert Lány osztályában már többen betegek voltak. Bár a végeredmény szempontjából végül is mindegy, de nem a Szimfonik utáni/helyetti fagyizás tett be... 

Kedden ismét szembesültem azzal, hogy Nagy egészségügyi könyve nincs meg. Igen már tudtam, mert amikor átírattam őket az iskolánkba, akkor nem érkezett meg, és még egy régi orvosi vizsgálat után Eszter könyvét megkaptam, de Petié nem érkezett vissza hozzám. Tehát az infó már megvolt, de lazán átsikkadtam felette, még volt egy olyan terv, hogy ezt azért nyáron pótolni kellene, mert akkor úgyis van idő mindenre, mert ősszel szúrják Nagyot.Nyári tanulmányaim során meglepetésként ért, hogy MMR-emlékeztetőt kapnak 11 éves korban (ezt kapták ma), csak a DT-re készültünk (egy hónap múlva esedékes, még épp 11 éves lesz akkor).

Új időszámítás... :)

Ha valaki azt mondja nekem tavaly ősszel, hogy közel 1 év telik el, hogy Férj újból munkába álljon, tuti összeomlik idegrendszerünk... De most nézzünk előre! Ha elhiszem (és el akarom hinni!), hogy a holnap már egy picit jobb lesz, mint a ma, akkor minden okés... 

Reggel indult Férj új munkahelyére. Lelki szemeim előtt láttam, hogy Pindurral is új időszámítás kezdődik életünkben. Elkísérjük a nagyokat az iskolába, hazafelé megállunk a bébijátszón kicsit hintázni (a nagy játszóra nem megyünk, mert még MINDIG nem jár... :/ ). Aztán hazajövünk, egy kis gyümölcsös zabpehely, közös játék, és 11 körül gyermek alszik, hogy szülőanyját megajándékozza 2-3 nyugodt órával, és kipihenten ébredt kisded egy fantasztikus-csodálatos-nyugodt-hisztimentes délutánnal...