Egy éves a nagycsalád :)

2012.03.31. 17:27. 

A dátum, amikor megszületett Pindur. A dátum, amikor új korszak kezdődött életünkben. Egy gyermekkel a pár családdá, három gyermekkel pedig a család nagycsaláddá válik. Egyszer azt olvastam, hogy azért három gyermektől indul a nagycsalád, mert az embernek két keze van. Van benne valami... 

Egy éve üzemelünk nagycsaládként. Egy éves a Legkisebb Szerelemünk. Pedig mintha csak tegnap történt volna... Születése hetének első napján megáldották - persze velem együtt - magzatomat, apukát, testvéreket, családot. Igazából csak mama kedvéért mentünk a szertartásra, de olyan megható volt, hogy néhány perc múlva beindultak a fájások, két órán keresztül tízpercesek aztán leállt... Még ezt kétszer a héten. Na jó, tulajdonképpen időben voltunk, mert április 7-e környékére vártuk. (Én apa szülinapjára időzítettem, de hát ez nem jött össze.Viszont összejött arra a hétre egy megfázás, és apa meglepett azzal, hogy egy rosszul beállított gyógyszernek köszönhetően elájult. Még jó, hogy élvezzük ki a terhesség utolsó heteit...)

Anya, szégyellsz engem?

Anya, szégyellsz engem? kérdezte Nagy, mikor már ki tudja hányadszorra szóltam rá, hogy nem kell csimpaszkodni a kapaszkodóba a buszon. Annak nem az a funkciója. De azért - bevallom - gyomorszájon ütött a kérdése. Mit csináltam, mit csinálhattam, hogy ő ezt most megkérdezi? Miért kérdezi? Ezt így érzi? Vagy így gondolja? Vagy most mi vaaan...? Ezek a kérdések pillanatok alatt érlelődtek bennem, majd azt a kérdést feltettem, hogy Miből gondolod?  Időt is húzhatok, még a választ is megkaphatom arra a kérdésre amire én - még - nem találtam választ, hogy ez hogy juthatott eszébe. Folyton rám szólsz. Igen, mert feltűnően viselkedsz. De hát én feltűnő vagyok. Nem drágám, te nem vagy feltűnő. A viselkedésed, na az feltűnő... Akkor nem szégyellsz? Úristen, erről beszéltem...

Tervezés

Állítólag 21 nap alatt alakulnak ki a szokások. Tehát, ha 21 napig odafigyelve csinálunk valamit, akkor az automatikusan szokássá válik. Hát nem tudom...

Egyetlen újévi fogadalmam volt, hogy ezentúl tervszerűen, rendszerekkel megtámogatva élek. Namármost az a 21 nap már erősen eltelt, nem is egyszer. És a szokás még mindig nem alakult ki. Van, hogy erőt kell venni magamon, hogy: na én akkor most jól megtervezem az előttem álló egy hetet. Van, amikor még a tervezés tervezése sem jön össze...

Pedig fejben már kész van minden. Pontosan tudom, hogy mikor kell a fb-oldalt élesíteni, hogy jövő hónapban indulhat a weboldal (ez egy mai terv, de gyorsan megosztom, nehogy elsikkadjak felette :) ), hogy mikor kell(ene) posztolni vagy tartalmat/terméket feltölteni... Van, hogy elkap a gépszíj, van, hogy ezekre akkor kerítek sort, amikor a fogyókúrámat kezdem. Majd holnap... A határidős munkákkal semmi probléma, számomra ez a legnagyobb motivációs erő.

Otthonról dolgozni?!

Álom-álom. Valóban. A történet Nagy diagnózisának megérkezéséig nyúlik vissza. Akkor újra kellett terveznünk az életünket. Bele kellett vennünk a napirendet, a jutalmazás-büntetés kigondolását (és végrehajtását!!!), és azt, hogy akkor nekem itthon kell maradni.

Viszonylag szerencsés helyzetben voltunk, Apa akkoriban elég jól keresett, a gyerek után járó emelt családi pótlék fedezte a fejlesztésével kapcsolatos költségek nagy részét. De azért jó volt, hogy - igaz családi berkeken belül - újra lehetett dolgozni. Nekem volt jó érzés, hogy CSINÁLOK VALAMIT.  Persze a kegyelmi időszak a lehető legrosszabbkor ért véget: két hónappal Pici születése előtt megszűnt a munkahelyem. Kicsit összehúztuk a nadrágszíjat, és az óriási öröm mellett, hogy többen lettünk, eltörpült az, hogy figyelni kell a pénzügyeinkre.

Befolyásolhatóság

Ezzel kapcsolatban elsőként auti gyermekem - azaz Nagy - arca ugrik be. Beléptünk abba a korba, ami egy neurotipikus (nem auti) gyermek esetében a leválás egészséges szakasza, vagyis a kortárscsoport véleménye felülírja a szülők véleményét. Mi is megkaptuk a suliban, hogy Nagy enyhén szólva nyegle lett, illetve becsúszott az első (és remélhetőleg utolsó) 1-es történelemből. Miért? Mert akkor nem volt suliban, beteg volt. És? Akkor már nem kell megtanulni? Már nem, mert már dolgozatot írtunk belőle... Pfff... Akkor viszonylag józan szülői ésszel és higgadtan felhívtam Nagy figyelmét a továbbtanulási lehetőségek szűkülésére, ha ezen a hozzáálláson nem változtat. Anya, az még messze van. Oké, akkor az évvégi témazáró mond valamit? Ja, az már igen.

Az elvek és a valóság...

Nevelési elvek? Ugyan már. Majd kialakul. Kb. így vágtam neki az anyaságnak huszonnégy esztendősen. Laza voltam? Meglehetősen... Tudatos? Cseppet sem... Lesz ami lesz, csak életben tartom valahogy. Másnak is sikerül... Anyai ösztönök híján az internetről és más anyukáktól szereztem a gyerek életben tartásához szükséges instrukciókat. (Mai ésszel/tapasztalattal felfoghatatlan, hogy mennyire nem készültem fel...) Ugyanis a gyerek előbb érkezett meg, mint az "anyai ösztön". Óóóó, tudni fogod, hogy mit kell tenned... Persze. Tudtam én. Volt 4 napom arra, hogy megtanuljak pelenkázni, köldököt kezelni, szoptatni, fejni. Megtanultam? Meg. Igaz óriási segítségemre volt az a tanárnő anyuka, akivel egy napon szültünk, én az első, ő pedig az ötödik gyermekét.  Amikor jött doktorbácsi babanézőbe, megkérdezte, hogy egészségügyis végzettségem van-e, mert olyan profin nyúlok a gyerekhez. Aztán gyorsan rájött, hogy biztos nem, mert különben nem nyitom rá az ablakot egy 5 napos babára október végén... :)

Valentin-nap

Boldog Valentin-napot!

Na ezzel a mondattal régebben nemigazán tudtam mit kezdeni. Már tudok (a férjem nem). Na nem a plüssfigurákra és a szív alakú lufikra, valamint az enapra nem gyengén újraárazott virágokra gondolok. A csoki. Arra igen... (Ne is beszéljünk az ékszerekről... :).  )

Ebben az országban illik utálni a Valentin-napot, mert a messzi csúnya Amerikából érkezett, mert nálunk nincs hagyománya... Az én korosztályomban még talán tényleg nincs. A gyermekeimnél már van. Illetve Lánynál van, mert neki van férje!!! Tavaly ősz óta... (Ja és van már két fröccsöntött lányunokám: Emma és Anna :) ). Na de visszatérve Lányra, szorgosan gyártotta az ajándékait az imádott férjurának. Így is lehet örömet okozni, így is lehet ünnepelni. És tuti, hogy az ő életében/korosztályában már természetes lesz a Valentin-nap, és az első alkalom után lesz a második, stb., így válik a dolog szépen hagyománnyá. Hogy életben tartják ezt a kedves gesztust.(Bevallom én a nőnap értelmét nem látom, miért kell nekem virágot venni aznap, mert nő vagyok? Pedig annak már régóta van hagyománya... :) )