A héten voltam egy tréningen, ahol téma volt az önismeret (is). Nagyon jó volt, 7 nő (+ tréner), különböző élethelyzetek, különböző életutak... Volt, aki tisztában volt saját erősségeivel, és pozitív megerősítésért érkezett, a többség - köztük én is - pedig "útkeresőként". Érdekes és tanulságos volt a tréning első napja, aznap is sokat tanultam magamról. Kicsit rendhagyó bemutatkozás (képeket választottunk, amik a jelenlegi életünkről elsőként jutnak eszünkbe), és néhány összemosolygás után már ki is alakult a beszélgetés, életünk bizalmas részleteibe avattuk be egymást. Én is elmondtam a történetünket, hogy az autizmus hogyan is változtatta meg az életünket, és lettünk sokkal toleránsabbak, nemcsak érintett gyermekünkkel kapcsolatban, hanem életünk szinte minden területén. Hogy nekem is megvolt a régi életem, volt "rendes" (értsd: dolgozóba járós) állásom, én is panaszkodtam, hogy mindennap rohanás-kapkodás... Aztán a diagnózissal karöltve egy új életforma. A gyerek szerencsére nagyon jól van (most)... Az iskolával minden rendben, itthon tesóval persze megy a harc, de ezt már megszoktuk, vér nem folyik, belefér...
A bemutatkozás/beszélgetés után a tréner összeszedte a képeket a földről, én meg gondoltam segítek. Mondta, hogy ne, ez nem az én dolgom. És hogy milyen érdekes, minden csoportban van 1-2 ember, aki szolgálatkész. Az alkalom lezárásaként tesztet írtunk, majd kiértékeltük. Kiderült, hogy nem igazán vagyok sem vezető, sem domináns... Jééé... De az, hogy semmiben nem volt kiugró érték, az már elgondolkodtatott. Rá is kérdeztem, hogy akkor most...? Nyugi, hozom a papírformát, megfigyelték, hogy gyesről/gyedről visszaintegrálódó anyukák szoktak hasonló értéket mutatni. És akkor ismét elgondolkodtam (előfordul az ilyesmi, na), és teljesen elbizonytalanodtam. Biztos jó helyen vagyok most? Tényleg elég, hogy anya legyek? Nem fog hiányozni még valami? Esetleg egy diploma? Karrier? Mit jelent az, hogy karrier? Sikeresnek érzem magam a bőrömben? Van három gyermekem, van egy szuper férjem, dolgozom itthonról. Elég ez? Mi történt velem, hogy ilyesmin gondolkodom? Persze, nyilván felszabadult egy csomó energiám, mert Naggyal most TÉNYLEG minden rendben van. Időközben találtam magamnak újabb elfoglaltságot, beleszerelmesedtem a vegyszermentes "életbe", abszolút környezetbarát módon oldom meg a háztartásvezetés nagy részét. Hamarosan a tisztálkodószerek egy részét is én kutyulom ki... :)
Rengeteg energiám szabadult fel, hogy Nagy az élet szinte minden területén jól teljesít, kifejezetten figyelünk arra, hogy Lány is elégedett legyen velünk, Pindur pedig nagykönyv szerint fejlődik (nem, még nem jár, de még időben belefér...) Apa pedig elfogadta, hogy alkalmazotti létének múlt ősszel végérvényesen vége lett, így már vállalkozásban gondolkodik. Ja és most már nem foglalkozom azzal, hogy mi lesz X év múlva. Egyelőre csak 2-3 évre tervezek. Rájöttem, hogy teljesen feleslegen most azon görcsölnöm, hogy Nagy mennyire állja majd meg a helyét az életben. Az a lényeg, hogy MOST mi van, hogy MOST rendben van, hogy MOST tanítjuk neki azokat a dolgokat, amit tudnia kell. A későbbi MOST-okkal, pedig majd akkor foglalkozom, ha itt az ideje... Ez is egyfajta önmentő technika... :)
Önmegvalósítás. Ha az, hogy össze tudom egyeztetni az egyre bővülő gyerekszám mellett a munkát a családdal, ha marad időnk Apával kettesben, ha tudok energiát fordítani azokra a dolgokra, amik érdekelnek, akkor megvalósítottam azt amit mindig is akartam.
És kis bizonytalanság után, köszönöm jól vagyok... :)
