Év végi számvetés...

Így percekkel az év vége előtt egy gyors(?) számvetés 2014-ről.

A legfontosabb egyértelműen, hogy B júliusban megszületett. Tulajdonképpen az egész év az ő érkezésével volt leginkább kapcsolatos. Amikor először éreztem őt mozogni, amikor megmutatta magát, a tervezés és várakozás ideje. És hálás vagyok nagyon a Magzati Diagnosztikai Központnak, amikor is e-mailben tájékoztattak a Jön a baba Hadas Krisztával c. műsorra való jelentkezési lehetőségről. Életem egyik legjobb döntése volt. A mai napig könnyezve nézem a kis csodánk érkezését... Nem beszélve arról, hogy mennyi ajándékot kaptam. B egészsége bebiztosítva :), és nagyszerű embereket ismertem meg, akikkel napi szinten tartjuk a kapcsolatot. Nyilván nagy kapocs a közös élmény, amit azért nyilván mindenki másképp élt meg, de olyan jó tudni, hogy ők vannak és egymásnak virtuális vállat tudunk nyújtani...

Nyilván voltak nehezebb időszakok is. Amikor egy napon tudtam meg, hogy a cégünk becsődölt és Férj munkahelye kivonul az országból, az erősen újratervezésre adott okot. Meggyőződésem, hogy odafent jól osztották a lapokat (ez persze csak utólag visszatekintve derült ki). Ha ez még B fogantatása előtt történik, akkor B most nincs itt velünk. Ha M autizmusa B fogantatása előtt kiderül, akkor B nincs velünk. De nem így történt. Úgyhogy B itt van velünk, az egész lényéből árad a szeretet és a nyugalom. Persze hogy odáig vagyunk érte meg vissza. Hát M ezt nem így gondolta...

De ezt is meg- és túléltük. Mára odáig jutottunk, hogy M már néha (na jó, nagyon néha) rámosolyog már az időközben 5 hónapossá cseperedett emberpalántára, aki ezt úgy hálálja meg, hogy majd' kiugrik a kezemből ha a bátyját meglátja, hangosan kacag neki (és ez csak M kiváltsága). A nagyok kamaszodnak, próbálgatják a határaikat, én átmentem zsarnokba. És tanulni kell és kész. Mer' csak. Nagynál működnek az észérvek, hogy az év vége már beleszámít a továbbtanulásba, Lánynál meg (még) működnek a női válaszok (mert, csak...) Nyilván nem találtam még meg a megfelelő motivációt számukra (bár könnyebb lenne - és könnyebb is - azt írni, hogy mindig más és más érdekli őket), így maradnak a szankciók (pl. rossz jegy esetén ki lehet hozni a telefont a konyhapultra, elnézegetem én ott néhány napig). És basszus, ez működik... Agyrém..

A lelkiismeret is erőteljesen furdalt. Hogy a manóba lehet egyszerre befelé figyelni a benned fejlődő emberkére, figyelni a nagyobbacskára, hogy ne érezze, hogy elhanyagolom (és bizony el is hanyagoltam, mert a növekvő pocakkal én bizony nem csináltam a TSMT-t, bár vannak olyan hős anyák akiket ez nem riasztott el a minden napi tornától). Hogy a kamaszodó lánykámnak próbáljak egyszerre a barátnője és anyja is lenni. Hogy Nagynál megtaláljam azt a metszetet, hogy ne telepedjek rá de azért velünk is legyen. Meg persze Férj igényeire sem árt figyelni, mert még nagyjából 70 évet tervezünk együtt... :)

Azért összegezve jó kis év volt ez... :)

El tudod fogadni?

És el tudod fogadni?

Sokszor kérdezik tőlem, hogy mit éreztem, amikor megtudtam, hogy Pindur is autizmussal érintett?

Mit mondjak... Elég érzékenyen érintett engem, apát is (bár előttem titkolta), a gyerekek viszonylag jól fogadták, különösen Peti. 

A diagnózist én mondtam ki. Titkon vártam, hogy a fejlesztő azt mondja, hogy ááááá, nem is, még időben van stb... De kit akarok átverni? Mire lett volna jó, ha továbbra is a struccpolitikába kapaszkodom. Ha nagyon őszinte akarok lenni magamhoz, már tavasszal sejthető volt hogy az autizmus befigyel... De akkor - gyorsan hozzáteszem, hogy NAGYON OKOSAN - úgy gondoltam, hogy a diagnózis tud várni néhány hónapot, viszont a bennem fejlődő Életnek most nincs szüksége arra, hogy kiboruljak. Úgyhogy vártam...

(Tömeg)Közlekedés...

Egy ideig, ha lehet mondani, megúsztam hogy a fejlesztésre vigyem a picit is. Volt hogy mázli volt (apa szabadnap épp fejlesztési napra esett, volt, hogy nagyszülő vigyázott B-re, amíg Pindur fejlesztődött).

De múlt héten nem volt ilyen mákom. Mondjuk nem is baj, mert előbb-utóbb úgyis rutint kell szerezni ebben is. Okosan megterveztem. Alacsonypadlós 32-es és 74-es troli, hipp-hopp eljutunk a fejlesztésre. 

Na persze...

Gyermekágy 4.0 - Amire nem készültem fel...

2014.07.18-án megszületett a negyedik gyermekem...

(A várandósság végét, a szülést és a kezdeti időszakot megnézhetitek majd a LifeNetwork-ön. 

A szeptember 20-án induló "Jön a baba - Hadas Krisztával" c. sorozatban mi is szerepelünk. ;))

Amire felkészültem, hogy egy kis ideig az ülés nem lesz egyszerű (annak ellenére, hogy gátvédelemmel szültem). Arra is számítottam, hogy a szoptatás eleinte bizony fájni fog (na jó, arra, hogy ennyire fáj, nem is emlékeztem). Mindenesetre nézem közben a kisfiam arcát és arra gondolok, hogy miatta ki kell bírni (még szerencse, hogy az első néhány perc kínkeserves, utána már nem is fáj. Sőőőőt néhány hét múlva már az eleje sem fog fájni :) ). Már az előző szülés után megtapasztaltam, hogy az utófájások elég intenzívek. De amit most tapasztaltam, háááát... Csukott szemmel vártam, hogy múljon el a méhösszehúzódás, szinte átéltem a múlt hét péntek hajnali órákat... Na jó, azért ez az infó sem ért váratlanul, tudtam, hogy minél több gyermeket szül egy nő, annál erőteljesebb utófájásokat él át. Ez van...

De... Amire nem készültem fel... A testvérféltékenység, na ez hideg zuhanyként ért. A nagyok persze olvadoznak a legkisebbért, de szerencsére Pindurral is sokat foglalkoznak, játszanak vele, ugyanúgy imádják. Persze mi is ugyanúgy imádjuk mint előtte, de nekem óhatatlanul több feladatom van az újszülött életben tartása érdekében, így kevesebb időm jut a második legkisebbre.

Liebster Award díjat kaptam, köszönöm!

Ez egy vándordíj, melyet egy már korábban díjazott blogíró ad át olyan blogoknak, melyeket érdemesnek talál arra, hogy mások figyelmébe ajánlja.

A díjat Frank Ágnestől kaptam, akinek az oldala Srácnevelde. 4 fiú édesanyjaként a fiúk nevelésével kapcsolatos hasznos információkat nyújt mindenkinek.

A szabályokkal kapcsolatban kőbe vésett információkat nem találtam. Azt több helyen olvastam, hogy az általam érdekesnek tartott 11 blognak adjam tovább a díjat (aha, csak én nem követek 11 blogot...). Viszont a díjhoz tartozik feladat is, egy kérdésre kell válaszolnom, és egy kérdést kell nekem is feltennem a néhány  díjazottnak. :)

A nekem címzett kérdés:

"Van-e olyan érdekes élményed, kellemes emléked, amit a blogodnak köszönhetsz, ami egészen biztosan kimaradt volna, ha nincs a blogod?"

Van bizony. Bár először a frász jött rám, mikor megkaptam az emailt, hogy jönnének hozzánk forgatni az m1-től az Esély c. műsorhoz. Az első gondolatom az volt, hogy köszi, de nem... De egy nagyon jó anyag kerekedett belőle és sok pozitív visszajelzést kaptam/kaptunk... :)

Mivel vándordíjról van szó, tovább adnám az általam kedvelt blogoknak:

http://myeshopstory.blogspot.hu/

http://kiflieslevendula.blogspot.hu/

http://maimoni.cafeblog.hu/

http://nappalialmok.blogspot.hu/

http://autizmusmesek.blog.hu/
 

http://hahopihe.cafeblog.hu/

http://sporolok.blog.hu/


Az én kérdésem a bloggerekhez a következő:

Ha éppen nincs ihleted egy újabb blogbejegyzésed megírásához, honnan merítesz ötletet?



És köszönöm még egyszer a díjat... :)

Nyári napirend? Egyelőre túlélés...

Csak még 5 perc nyugalmat kérek...

Csend van. Apa már elment a dolgozóba, a gyerekek még alszanak. Most a legkisebb sem ficereg...
Jobb kéznél egér, bal kéznél kávé... Csak még 5 perc kérek...

Férj hál' Istennek jól érzi magát az új munkahelyén, rögtön mélyvízbe dobták (a második naptól túlóra, a héten már szombat is). Tehát férj reggel megy a dolgozóba, este pedig jön haza. Az egész napot felnőtt társaság nélkül töltöm... (Ha a szülők benéznek hozzánk, vagy a tesómmal találkozom, szinte bearanyozza a napom.. :) )

Te is fiam... (?)

Az életünk finoman szólva izgalmas manapság... 

A Legkisebbel a 33. hetet tapossuk, tehát már csak néhány hét választ el a Nagy Találkozástól :).

Apa sorra járja az állásinterjúkat (előbb-utóbb MUSZÁJ összejönnie valaminek). Naggyal megy a küzdelem, mert Elsőszülöttem fejébe nehezen megy bele az, hogy naptejet KELL használni, inkább ki sem megy a lakásból. Valószínűleg a hormonok is erőteljesen szórakoznak velem, mert agyam durran, ha 3-nál többször kérdezi meg, hogy : de miért kell?...) Elmondtam neki már kismilliószor, hogy nem azért kell, mert tudom, hogy utál mindenféle kencét (enni is meg magára kenni is), és én most hobbiból szívatom, hanem az ő egészsége érdekében KELL. Nagyon erős az UV - sugárzás, mindegyik kölök az én hókadt bőrömet örökölte (sajnálom gyerekek, ez van...). Úgyhogy a saját, jól felfogott  érdekében kell azt a rohadt naptejet használni...  De miért? Ááááá....

Nyári szünet előtti "csend"...

Már csak néhány nap...

Lehet, hogy ez a csodálatos időjárás az oka, de oly' messzinek tűnik a nyári szünet kezdete, pedig...

Tervezés... Lányt betábláztuk: megy majd nagyszülőkhöz, keresztmamához és táborba. A mikor hova kérdésre válaszolva magam is megdöbbentem, konkrétan 2 hete lesz a hölgyeménynek "üresben" (amikor a rokoni nyaralásokat megejti), július első két hetében és augusztus utolsó két hetében pedig az általa választott tábor programjain vesz majd részt. A köztes időszakot azért nem kérte, mert akkortájt érkezik a legújabb családtag és ő akkor inkább itt lenne velem/velünk. Merthogy segíteni szeretne nekem, nekünk...

(Tényleg fogalmam sincs, hogy érdemeltem ki ezt a leányzót :)).

Anyák napja 2014...

Iskolai anyák napi műsor... :)

Lányéra természetesen készültem (ő időben szólt, illetve ő szólt...), Nagyé meglepetésként ért pénteken, mikor is Lány közölte, hogy egy fél órával előbb kezdődik, hogy Nagyék műsorát is lássuk... Kérdeztem Elsőszülöttem, nem gondolta-é, hogy erről azért tudnom kellett volna. Hát időben megtudtad - hangzott a válasz. Végül is igaza van...

Azon már meg sem lepődtem, hogy amikor tegnap reggel elindultak a suliba, odavetette, hogy akkor az inget kivasalom, ugye? Hát persze kisfiam... Még jó, hogy tiszta volt... :D

Édesanyámat érzékenyen érintette, hogy anyák napja alkalmából Nagy nem köszöntötte őt fel. Mondtam neki, hogy nyugi, engem sem... Illetve igen, este mielőtt mentek volna aludni, Lánytól kaptam két puszit és aznap kb. századszorra mondta, hogy: Boldog Anyák napját kívánok! :) Jaaaa, az ma van? kérdezte Nagy. Végül is csak reggel óta - hangzott a válasz... Hát akkor Boldog Anyák napját... :)

2014.04.02.

Kb. 5 perce megrökönyödve vettem észre, hogy idén még nem írtam semmit (legalábbis ide nem...)

Röviden az elmúlt időszakról: családon végigmenő betegségek, napi 3x róka a 16. hétig, kiderült, hogy kisfiúval bővül a család, Milu szakértői vizsgálata, fejlesztése, kamaszodó, imádnivaló, idegtépő nagyok... Kb. ennyi...

És eljutottunk a mai naphoz... Az autizmus világnapja... Szerintem idén még nem is gondoltam annyit az autizmusra, mint ma. A gyerekeket és magunkat kékbe öltöztettem (Nagy a rá jellemző módon tegnap kikészítette a kék pólóját, kék pulcsit, majd reggel csak sikerült fekete pulcsiban iskolába mennie...:))

Múlt héten Lány itthon volt. Félig viccesen azt szoktam mondani, hogy az a jó abban, hogy itthon vagyok, hogy amikor más beviszi a beteg gyerekét a suliba, és az enyémek is betegek lesznek, legalább én meg tudom őket itthon gyógyítani. Persze Pindur is belecsúszott, Férj pedig egy "külsős" vírust hozott haza, így betegállományban volt a família. Vasárnap este már sejtettem, hogy a hajmosásom még várhatott volna (de ha szarul is van az ember lánya legalább nézzen ki valahogy...), és estére már én is kész voltam. Volt egy reménysugár, hogy ez ahogy jött, úgy megy, és a Parlament kupolájának kékre világítását ismét élőben nézzük. Felejtős lett. Viszont a szombati sétára már teljesen rendben leszek, és ott leszünk, ha minden igaz családilag...